Az Oscar-díjért versenyez a Tavaszi szél rendezőjének menekültes rövidfilmje

Megjelent Topolánszky Tamás Yvan Never Give up! című, a 2015-ös menekültválságból inspirálódott rövidfilmjének előzetese. A filmet nyolcezer nevezés közül választották a tíz legjobb közé egy Los Angeles-i filmfesztiválon.

  • HVG

„Mi történik, amikor egy elcsépelt motivációs mondat, a »Never Give Up!« (sose add fel!), egy egészen más élethelyzetben hangzik el? Amikor ugyanaz a három szó egy kilencéves kisfiú számára már nem inspiráció, hanem az édesanyjához fűződő utolsó kötelék és a túlélés reménye? Amikor teljesen kimerülve egy régi motivációs videóban ugyanezeket a szavakat egy idegen férfi hangján hallja vissza, a közhelynek tűnő mondat hirtelen egészen más jelentést kap. A fiú nem tudja, ki beszél – csak azt érzi, hogy a mondat ismerős. Az édesanyját hallja benne.”

Erről szól a Tavaszi szél című, Magyar Péter-dokumentumfilm rendezőjének, Topolánszky Tamás Yvannak az új rövidfilmje, amely a 2015-ös budapesti menekültválság és egy elfeledett amerikai motivációs beszéd inspirációjából született, főszerepben José María Gómez „Chemával”.

A filmnek, amely a Los Angeles-i HollyShorts Film Festivalon nagyjából nyolcezer nevezés közül került be a tíz legjobb rövidfilm közé, Oscar-kvalifikációt szerzett, és versenyben van a 99. Oscar-díj legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájában, most megérkezett az első hivatalos előzetese.

https://www.youtube.com/watch?v=rS4ADg1vyr0

A történet egyik kiindulópontját egy elfeledett amerikai motivációs beszéd adta, másik fontos inspirációja pedig a 2015-ös budapesti menekültválság volt. Topolánszky Tamás Yvan író-rendezőt elsősorban az érdekelte, hogyan nyerhet új értelmet egy sokat ismételt szlogen, amikor valódi emberi tapasztalattal találkozik. „Egy gyerek, aki egyik pillanatról a másikra elveszíti mindazt, ami addig biztonságot jelentett számára, nem fogalmakban vagy ideológiákban gondolkodik. Azt érzi, hogy fél, egyedül van, és túl akarja élni mindazt, ami körülötte történik” – idézte a hírről beszámoló közlemény a rendezőt.

A film főszerepét a forgatás idején kilencéves, mexikói származású José María Gómez „Chema” alakítja, akinek a Never Give Up! az első filmszerepe. Édesanyját a díjnyertes dominikai színésznő, Ariana Lebrón játssza, aki többek között az FBI: International című sorozatban is szerepelt.

A film operatőre M. Deák Kristóf, akinek képi világa szorosan követi a gyermeki nézőpontot: a határvidék nem politikai térképként, hanem egy elveszett gyerek kiismerhetetlen és fenyegető környezeteként jelenik meg.

A film producerei Topolánszky Tamás Yvan és Sümeghy Claudia, a gyártó a JUNO11 Pictures.

Topolánszky első nagyjátékfilmje, a CURTIZ elnyerte a Montreali Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, később pedig a Netflix mutatta be világszerte. Idén készítette el a Tavaszi szél – Az ébredés című dokumentumfilmet, amely belülről követte Magyar Péter későbbi miniszterelnök politikai felemelkedését.

A film közel 150 ezer nézőt vonzott a magyar mozikba, ezzel minden idők legnézettebb hazai dokumentumfilmjévé vált. A választást megelőző napokban online is több mint 3,4 millió megtekintést ért el.

Fotó: Juno11

Hozzászólások