Brad Pitt visszatér Oscar-díjas szerepéhez – új előzetest kapott a Cliff Booth-mozi
Forgatókönyvíró: Quentin Tarantino. Rendező: David Fincher. Főszereplő: Brad Pitt. Mi kell még? Talán csak egy kis iszapbirkózás.
Tarantino első színdarabjával, Az öntelt lovaggal mutatkozik be a londoni West Enden.
„Kardozós színpadi vígjátékot” rendez Quentin Tarantino, aki első színdarabjával debütál februárban Londonban, a főszerepet Sacha Baron Cohen játssza. Az előadást a Phoenix Színházban mutatják be.
Az 1830-as évek Európájában játszódó The Popinjay Cavalier, azaz Az öntelt lovag producerei a drámát a legendás kardozós kalandfilmek és színdarabok által ihletett, intrikákkal teli vígjátékként jellemezték. A felkérésről Cohen azt mondta:
Az ember nem kérdezősködik, ha a világ legjobb rendezője hívja.
Tarantino a 2019-ben bemutatott Volt egyszer egy Hollywood… óta – amelyből aztán könyvet is írt – nem készített nagyjátékfilmet. Korábban bejelentette, hogy a tizedik lesz az utolsó filmje, ugyanakkor ő írta a Volt egyszer egy Hollywood… folytatásának tartott The Further Mis-Adventures of Cliff Booth című film forgatókönyvét, amit Észak-Amerikában november végétől játszanak a mozik. A produkciót David Fincher rendezte, a címszerepben pedig ismét Brad Pitt látható majd hollywoodi kaszkadőrként.
Forgatókönyvíró: Quentin Tarantino. Rendező: David Fincher. Főszereplő: Brad Pitt. Mi kell még? Talán csak egy kis iszapbirkózás.
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.