![Fotók: megrepedt az óvoda fala a földrengés miatt](https://img.hvg.hu/Img/8133bb77-3fc3-490f-b374-cb198a0455cc/fbd0b85a-0449-41f9-bafe-01169c312416.jpg)
Fotók: megrepedt az óvoda fala a földrengés miatt
Kisebb károkat okozott a vasárnapi Nógrád megyei földrengés a biztosítók tájékoztatása szerint. A vasárnap hajnali földrengés kapcsán eddig 112 bejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz, a becsült kár 14,3 millió forint.
A lakásbiztosításokban piacvezető Aegonhoz a legtöbb kárbejelentés Cserhátsurányból érkezett, de Cserháthaláp, Magyarnándor, Balassagyarmat és Mohora térsége is érintett volt. A bejelentett legnagyobb kár 500 ezer, az átlagos kár pedig 128 ezer forint - áll a közleményben.
A Generali Biztosítóhoz eddig több mint 100 kárbejelentés érkezett mintegy, 15 millió forint értékben. Mindkét biztosító kárszakértői már a helyszínen dolgoznak, a károkat gyorsított eljárásban szemlézik. Az Union Biztosítóhoz viszont mindössze egy kárbejelentés érkezett, az épület egyik áthidalója repedt meg - mondta az MTI kérdésére Maják Viktor, a biztosító marketing és kommunikációs igazgatója.
A vasárnap 2 óra 34 perckor mért első földmozgás a nógrádi Cserhátsurány térségében a Richter-féle skálán 4,4-es erejű volt, majd azt egy újabb, 3,4-es rengés követte 2 óra 48 perckor. A szeizmológusok adatai szerint a rengéseket 64 településen, köztük Budapesten is lehetett érzékelni.
A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra vasárnap a földrengés kapcsán 38 jelzés érkezett 14 településről, ezek: Cserhátsurány, Balassagyarmat, Csitár, Galgaguta, Érsekvadkert, Szátok, Nógrád, Szécsényfelfalu, Ilinyből, Salgótarján, Nógrádmegyer, Magyarnándor, Borsosberényből és Szente.
![](https://img.hvg.hu/Img/8133bb77-3fc3-490f-b374-cb198a0455cc/1be00c3a-d347-4be7-8908-11769af13c29.jpg)
![](https://img.hvg.hu/Img/8133bb77-3fc3-490f-b374-cb198a0455cc/7a174552-514f-4846-8a2c-ffcaa1e104cc.jpg)
![](https://img.hvg.hu/Img/8133bb77-3fc3-490f-b374-cb198a0455cc/48af414c-4cc7-474f-b006-b465350a155c.jpg)
![](https://img.hvg.hu/Img/8133bb77-3fc3-490f-b374-cb198a0455cc/590fbd00-7b4c-4812-a55a-537d1b200f22.jpg)
![](https://img.hvg.hu/Img/8133bb77-3fc3-490f-b374-cb198a0455cc/9ecd7c11-da6c-49a7-9f1d-4ebd2632d181.jpg)