szerző:
hvg.hu

Az idény végén lejár a szerződése Lewis Hamiltonnak, így záros határidőn belül meg kell hoznia a döntést a jövőjéről. Mint mondta, a siker utáni vágya fogja vezérelni, nem az érzelmek.

A Mclaren istálló pilótája régóta hűséges csapatához, hiszen 13 éves kora óta foglalkoznak pályafutásával - írja a BBC. "Nagyon sok dolgot kell ilyenkor számba venni. Ezek az emberek támogattak engem, ők hoztak a Forma-1-be, de nyerni szeretnék. Nem vagyok már fiatal, így biztosnak kell lennem abban, hogy a döntés, amit hozok, az a legjobb lesz ahhoz, hogy a maximumot hozhassam ki a pályafutásomból" - mondta Lewis Hamilton.

Lehet, hogy jövőre csapattársak lesznek
©

A csapat a leggyorsabb autóval kezdte a 2012-es szezont, de az utolsó két versenyen nem jött ki nekik a lépés. A brit pilóta az orosz R-Sport ügynökségnek adott interjújában ezzel kapcsolatban azt mondta: "Én készen álltam egész évben a győzelemre. Sokkal több versenyt kellett volna nyernünk, mint amennyit sikerült, de még elég verseny van hátra. Az esély megvan, és szerintem élni is fogunk vele" - mondta Hamilton, majd kifejtette, hogy mi lehet az oka az eddigi botladozásoknak: "Mostanra nem sikerült akkorát fejlődnünk, mint másoknak. Más csapatok több fejlesztést hoztak eddig, mint mi, de a következő versenyre mi is készülünk valamivel. Reméljük, hogy ez segíteni fog a pozíciókért folytatott csatában."

A döntését, hogy hol folytatja, legkésőbb az egy hónapos szünet alatt meg fogja hozni: "Eddig még nem ültünk le tárgyalni semmiről, de biztos vagyok benne, hogy a nyári pihenő elegendő lesz arra, hogy mindent rendbe tegyünk."

Hamilton után jelenlegi csapata mellett élénken érdeklődik a Ferrari és a Mercedes is, bár mindkét csapatnál vannak még kérdőjelek. A Mercedes még Michael Schumacher döntésére vár, míg a Ferrarinál Felipe Massa jövője bizonytalan. A nyári több hetes szünet lesz az az időszak, amely választ adhat majd a kérdésekre.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
216-tal száguldott egy magyar sofőr egy McLarennel, amikor bemérték Dubrovniknál

216-tal száguldott egy magyar sofőr egy McLarennel, amikor bemérték Dubrovniknál

Fagyos éjjel után kellemes őszi nap következik

Fagyos éjjel után kellemes őszi nap következik

Önkormányzati logóval kampányolt a fideszes alpolgármester – jogsértést követett el

Önkormányzati logóval kampányolt a fideszes alpolgármester – jogsértést követett el

Mostantól 50 millió dal streamelhető CD-minőségben az Amazontól

Mostantól 50 millió dal streamelhető CD-minőségben az Amazontól

Nyugtatnak a szaúdiak: mindenki megkapja az olajat, amit az Aramcótól rendelt

Nyugtatnak a szaúdiak: mindenki megkapja az olajat, amit az Aramcótól rendelt

A krumpli már nem menő: LED izzó, tánciskola és védőoltás az új fővárosi kampányeszköz

A krumpli már nem menő: LED izzó, tánciskola és védőoltás az új fővárosi kampányeszköz