Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bemutatták a jövő évi, brazíliai labdarúgó-világbajnokság hivatalos labdáját, a Brazucát. A december 3-án Brazíliában született gyerekek pedig ingyen kapnak egyet-egyet az Adidas által kifejlesztett játékszerből.
Az Adidas által kifejlesztett játékszert az elmúlt két és fél év során több mint 600 korábbi és jelenlegi élfutballista tesztelte, köztük Iker Casillas, Dani Alves, Lionel Messi, Bastian Schweinsteiger és Zinedine Zidane – közölte a FIFA.
A keddi, riói ünnepségen megjelent Clarence Seedorf és Cafu is, a december 3-án Brazíliában született gyerekek pedig ingyen kapnak egy-egy Brazucát. A korábban több mint egymillió brazil bevonásával végzett szavazás során a Bossa Nova és a Carnavalesca elnevezés maradt alul.
A FIFA két hete hosszabbított 2030-ig szerződést a vb-k hivatalos labdaszállítójával, az Adidasszal, amellyel 1970-ben kezdődött az együttműködés.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.