Hazajött Dr. Másrészt Brüsszelből és első útja rögtön a Darázsba vezetett, hogy megnézze az esti meccseket. A politológus a Pallasz Athéné Politikai Kutatóintézet egyetlen PhD-vel rendelkező elemzője. A legtöbben úgy gondolják, a nevét onnan kapta, hogy amikor az elemzéseiben állít valamit, azt a következő állításával relativizálja, aminél alig van gyűlöletesebb szokás.  A Darázs régi törzsvendégei azonban tudják, hogy a kocsmában aggatták rá a nevet, amikor a szokásost először rendelte ki: „egyrészt egy sört, másrészt egy unikumot”, mondta hihetetlen jelentőségteljes arccal a Démosz Tv-ből is jól ismert politológus.

EU-meccs a nyolc között: Franciaorság - Németország

AFP / Carsten Koall

A Darázs-ban általában tíz perc után magára hagyják alkalmi beszélgetőpartnerei, mert nagyon idegesítő, hogy nem tud elszakadni a dolgok politikai vetületétől, és nem hall meg más álláspontot a sajátján kívül, aminek viszont nagyon hozzávetőlegesek a kontúrjai. Hétfőn is a jövőn morfondírozott: ha Algéria legyőzné a németeket, az egyrészt nagyon pikáns lenne, hiszen a nyolc között a franciákkal találkozna. Márpedig egy francia-Algéria úgy, hogy az algériai háború épp hatvan éve tört ki... Másrészt egy francia-német sem lenne semmi, gondolkozott hangosan tovább. Mármint, hogy miképp szerepelnek az európai gondolat hordozói egymás ellen, miközben az EU-ban tör előre a szélsőjobb.

A Darázsban nem szeretik az objektivitást és a politikai korrektséget, Másrészttel mégis úgy bánik mindenki, mint egy szent bolonddal. Ez egészen elképesztő toleranciának tűnik annak tükrében, hogy a politikusokat és a politológusokat (amiket folyton összemosnak) egyébként mennyire gyűlöletes állatfajtának tartják. A hétfői játéknapot Dj Sláger (civilben autószerelő, aki tüntetett is a Sláger Rádió megszűnése ellen) az Afrika című KFT-slágerrel harangozta be. Ő, mióta elkezdődött a vb, azt játssza, hogy minden meccshez zenét választ a százassal működő, a 80-as évek kínálatát felvonultató music box-ból, amit úgy interpretál, hogy megpróbál hangulatot varázsolni.

A hangulat ezt általában persze nem igényli, mert enélkül is gyorsan tetőfokára hág. A hétfő találós kérdését a hozzám járó germanisták által alapított, Berni Csoda Baráti Kör egyik tagja vetette fel, még a franciák Nigéria elleni meccse előtt, Kálmán Mészölyt (el, i-vel!) idézve, miszerint „Fekete barátaink ma vajon lejönnek-e a fáról?” Később aztán nagyon meg volt ijedve, mert Nigéria nagyon jól játszott, aztán meg azért, mert Algéria nem is fekete afrikaiakkal, hanem az angol, spanyol, olasz bajnokságokban edződő arabokkal volt tele – és bizony, a németeknek nagyon rosszul ment a játék.

Először még beérték azzal, hogy Neuer kifutásait éltessék, egy idő után azonban megtalálták Mustafit meg Boatenget, hogy össze-vissza szaladgálnak és „nekünk csak ilyen feketéket hoztak ide”. Jöttek a dumák az elpuhulásról, a nyápickodásról, meg hogy ezek milyen férfiak. Hová tűntek a német erények? Ezen a ponton futott ki a Hundertwasser-jubileum száz korsó söre. És került elő a régi lemez, hogy ezek a szépfiúk csak a frizurájukkal törődnek, és hogy milyen igaza volt annak a németnek, aki lebuzizta őket. Nem tudni, ha Schürrle, az egyik német „futballtini” nem rúgott volna gólt a hosszabbításban, akkor még hová fejlődött volna a hőbörgés, mert finesz és szellemesség már az elején sem volt benne. De azután jött a gyors megnyugvás, és mintha nem is szidták volna őket, mint a bokrot, elkezdődött az ünneplés, különösen, amikor Özil bevágta a másodikat.

Özil döntött (Németország - Algéria 2-1)

AFP / Christophe Simon

Fél szemmel Másrésztet figyeltem. Láttam, hogy fejcsóválva fogadja a „tömeg radikalizálódását”, igazolva látja Ortegát, hogy a tömeg a közönségességet érvényesíti mindenben. Majd hirtelen visszariad magától, hogy gondolatban mindjárt nácizmust kiált. "Fel van ez fújva, fel van fújva", mondja magának. Csak a foci. És látom a megkönnyebbülést, amikor ez a meccs körüli szalondüh (annál azért több!) a németek vezetésével szertefoszlik. Pont ahogy én is megkönnyebbülök.

A francia-német meccsre kíváncsi leszek. Nekem Schumacher a 82-es vb-ről egy ikon volt, ő volt a kedvenc kapusom, a Sípjel című könyvét is nagyon bírtam. Máig nem igazán tudtam összerakni, hogyan terítethette le olyan csúnyán Battistont a német-francia elődöntőben. Kisiklás, mondhatnánk, mint az utálatos, gusztustalan buzizás a Németország-Algérián. Mégis mindig ez jut eszembe, ha a németek és a franciák összecsapnak.