"A futball az a játék, amelyet már nem lehet videóbíró nélkül játszani, és amelyet biztosan tönkretesz majd a videóbíró."

Ezt írta a 24.hu-n egykori népszabadságos kollégám, Pető Péter éppen két hónappal ezelőtt. Én mindig is nagyra becsültem őt, de azóta erre eggyel több okom van. Volt ereje megváltoztatni azt az álláspontját, hogy a videóbírót a fociba bevezetni lehetetlen és nem is szabad. Annak ellenére volt ehhez ereje, hogy nem változott meg a véleménye, miszerint a videóbíró összeegyeztethetetlen a labdarúgás szellemével. Márpedig ez a sportág, amelyet kiválóan ismer és amelyet bíróként is szolgált, az ő szívügye. Nagyon erős lélek kell ahhoz, hogy valaki elfogadja azt, amitől vélelme szerint egy számára annyira fontos dolog tönkremegy.

Kollégám szerint azért teszi tönkre a videóbíró a focit, mert annak a szabályai nem (mindenben) objektívek, nincs benne a játékmegszakítás (nem áll az óra), és éppen azért lett ez a világ legnépszerűbb sportága, mert az az imázsa, hogy demokratikus, egyszerű, a "nagy dolgokban" nem változó, könnyen hozzáférhető játék, és akkor is fontos ennek az imázsnak a megőrzése, ha az élet már régen túllépett rajta. És ezzel az imázzsal függ össze az az "emberi kép, amely nem teszi lehetővé a videózást, hiszen benne van a hiba, azzal együtt szeretjük a játékot, hogy a Bayern kapusa végtelenül ügyetlen mozdulattal ejti ki csapatát a BL-ből, a bíró meg néha hülye".

Én ennek az álláspontnak egy-két elemét tudnám vitatni, de nem teszem. Mert feltéve, de meg nem engedve, hogy minden úgy van, ahogy Pető Péter – sokakkal együtt – gondolja, a videóbíró bevezetése a legnépszerűbb sportág legnagyobb eseményén akkor is nagyon fontos civilizációs vívmány! Mert van, ami a labdarúgásnál is fontosabb. Az igazság. Az objektív igazság. Az igazságnak az a része, mely objektív. Az igazságnak objektíve megragadhatatlan része is van, de ez a tény az objektív részét nem semmisíti meg. Minél pontosabban ismerjük az objektív részét, annál pontosabbak és érvényesebbek lesznek az igazságról alkotott, személyiségünktől, érintettségünktől, értékeinktől, világnézetünktől függő ítéleteink.

Mennyire tartjuk igazságosnak vagy igazságtalannak a társadalmunkat a jövedelmi-vagyoni különbségek tekintetében? Ennek megítélése részben a világnézetünktől, helyzetünktől és értékeinktől függ, részben attól, hogy mennyire pontosak, objektívek az ismereteink ezekről a különbségekről. Ha a szemünknek hiszünk és esetleges személyes tapasztalataink alapján ítélkezünk, akkor az ítéletünk a saját meggyőződésünkhöz képest is torz lesz. Annál kevésbé lesz az, minél jobb és hitelesebb statisztikai apparátus szolgáltat számunkra a társadalmunkról információkat. A dolgok természetétől és eszközeink minőségétől függ, hogy az objektív igazságot mennyire tudjuk megközelíteni. Sok esetben el is érhetjük, de ha nem, akkor is annál jobb, minél közelebb kerülünk hozzá. És ezt csak az gondolhatja másképp, aki az igazság ellen van. Aki attól fél, hogy a számára kedves, kellemes, hasznos igazság tarthatatlanná válik, ha többet tudunk az objektív igazságról.

Pető Péternek igaza van abban, hogy a foci szabályai nem mindenben objektívek, a videóbíró nem dönthet például lesről és kezezésről a bíró helyett, mert a bírónak mérlegelési joga van, a gép nem ítélheti meg, hogy a lesen álló játékos aktív volt-e vagy passzív, hogy a kezezés szándékos volt-e vagy sem, stb. De hát a büntető bírónak is van mérlegelési joga, és az ő esetében is fontos, hogy minden technikailag lehetséges eszköz a rendelkezésére álljon ahhoz, hogy az objektív igazság birtokában mérlegelhessen. Ha a les nem volt les, ha a labda kezet nem ért, akkor a bírónak nincs mit mérlegelnie. De a videóbíró arra is jó, hogy a mérlegelési jog elmosódott határait tisztázza. A bírónak például a szabálykönyv szerint nincs mérlegelési joga abban, hogy a tizenhatoson belüli szabálytalanságok esetében (néhány kivételtől eltekintve) tizenegyest ítéljen. De ha a bíró ehhez tartaná magát, akkor minden meccsen annyi tizenegyes lenne, ahány kiállítás egy vízilabda-mérkőzésen, és azok kihasználása döntené el az eredményt. Ha a videóbíró ezt a sok tizenhatoson belüli szabálytalanságot kimutatja, nyilvánvalóvá válik, hogy a bírói gyakorlatban létezik és léteznie kell olyan mérlegelési jognak, amelyet a szabálykönyv nem ismer. És akkor ezzel kezdeni kell valamit. Valamit változtatni kell ahhoz, hogy az informális mérlegelési jog ne legyen a mérkőzések sorsát meghatározó önkény leple.

Pető Péter ezt írja: "Elvégre előfordulnak olyan esetek, hogy 70 ezren vannak a stadionban, és a szabálytalanság után 10 másodperccel 69 994-en tudják, mi a helyes ítélet, mert mobilon már visszanézték, miközben éppen csak a játékvezetői hatos tagjainak nincs fogalmuk arról, minek kellene következnie. Innen nincs hova hátrálni." Tényleg nincs. Csak az a kérdés, hogy miért hátráltak a világfutball szervezői olyan sokáig mégis, amikor már rég nem volt hová? Miért gondolták, hogy annak, aki dönt, nincs szüksége az objektív igazságnak arra a mértékére, amely mindenki más számára elérhető? Pető Péter megmondja, hogy miért. Mert "a labdarúgás szabályalkotó testülete a világ legkonzervatívabb szervezeteinek egyike". Márpedig az a konzervativizmus, amely a jelen lehetőségeit veszni hagyja, kártékony konzervativizmus. Közhaszontalan. A "bírónak nincs videója"-állapot – aberrált állapot. Mintha éppen csak a nyomozótól zárnák el az ujjlenyomat és a DNS-minták vizsgálatának az eredményeit. Mintha éppen csak az orvos nem láthatná mri-vel, ultrahanggal, hogy mi az objektív igazság a mi testünkben. Persze ez a dolog az orvos és a nyomozó (a bíró) esetében életre-halálra megy. Megszámlálhatatlanul sok beteg és ártatlanul elítélt ember halt bele abba, hogy az objektív igazság ismeretlen maradt. Amíg nem volt mikroszkóp és ismeretlenek voltak a mikroszkopikus kórokozók, addig a járványok felelőseiről úgy kellett ítélkezni, hogy az objektív okok megismerésére nem volt lehetőség. De mégsem lehetett belenyugodni, hogy nem tudjuk, miben pusztult el embertársaink fele-harmada. Ezért kellett bűnbakként ártatlan embereket, népeket és felekezeteket irtani.

A foci nem életre-halálra megy. Többnyire. Salvador és Honduras futballháborújába azért háromezren belehaltak, de az ilyesmi valóban nem gyakori. Azonban az objektív igazsághoz való viszonyulásunk, az ítéletek objektivitásához való viszonyulásunk az élet különböző szintjein összefügg egymással.

Merwyn Griffith partjelző intésére William Ling bíró nem adta meg Puskás Ferenc egyenlítő gólját az 1954-es világbajnoki döntőben. Az aranycsapat veresége olyan tömegmegmozdulásokat váltott ki Budapesten, amelyek már '56-ot előlegezték. A német világbajnoki győzelemnek pedig Németországban volt fontos társadalomlélektani szerepe. Ez a meg nem adott gól azóta is a magyar focilegendárium része. A magyar és a német futballtörténeti tudat másképp alakult volna, ha abban a berni stadionban más döntés születik. A magyar futballtörténeti tudat szerint feltétlenül igazságtalan döntés született. A német szerint nyilván akkor született volna igazságtalan döntés, ha megadják azt a gólt.

Akkor még senkinek sem volt videója. Az objektív igazság örökre ismeretlen marad. Mítoszok lépnek a helyébe.

Nincs még egy sport, amelynek az eredményei a Föld lakosságának olyan nagy részét izgatnák, mint a labdarúgásé. Nincs még egy csapatsport, amelyben (az átlagot tekintve) olyan kevés találat döntené el a mérkőzések kimenetelét, mint a fociban. Tehát itt születnek a legsúlyosabb következményekkel járó ítéletek. A drukkolás kultúrájának, moráljának pedig alapvető vonása az elfogultságnak alárendelt igazságérzet. Ez nem csak a focira jellemző, de nem is minden sportágra. Nem lepődik meg senki, ha egy snookerjátékos bemondja, hogy hozzáért a mellénye a golyóhoz vagy ha a golyók visszaállításánál úgy javítja ki a vezető bírót, hogy a helyzete ne legyen könnyebb, mint amilyennek lennie kell. De ki látott már olyan hivatásos focistát, aki leáll és felteszi a kezét, hogy azzal ért a labdához? Játékosok, edzők, szurkolók egyaránt magas hőfokon fejezik ki az ítéletekkel kapcsolatos meggyőződésüket – kizárólag az önérdeküknek megfelelő tartalommal. Igaz, hogy "70 ezren vannak a stadionban, és a szabálytalanság után 10 másodperccel 69 994-en tudják mi a helyes ítélet", de hányan vannak közöttük, akik a csapatuk javára született helytelen ítéletet kifogásolják? Akik nem örülnek, hogy igazságtalan ítélet született a javukra? Akiknek az igazságtalanság önmagáért fáj? Márpedig az önérdektől függő igazságérzet nem igazságérzet.

Az igazsághoz való viszony a stadionban és a stadionon kívül nem feltétlenül ugyanolyan. De nem is független egymástól.

Ennek a hatalmas tömegeket érintő szurkolói mentalitásnak a befolyásolása elég súlyos érdek. Az ilyen mentalitás nem változik gyorsan, nem változik egyetlen tényező hatására. De biztosan jótékonyan hat rá, ha a videóbíró növeli – mégpedig a legsúlyosabb esetekben – a vitathatatlan ítéletek arányát és csökkenti a vitathatókét.