Megviselte Marco Rossit az Eb, egyetlen pillanatát sem élvezte
A futballválogatott szövetségi kapitánya azt mondta, nehéz most a rövid vagy hosszú távú jövőjéről beszélnie.
A válogatott csapatkapitánya a csapatot és a szurkolókat is méltatta.
Először üzent Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya azóta, hogy szerda este biztossá vált, a csapat nem jut a nyolcaddöntőbe a németországi Európa-bajnokságon.
„A cél a továbbjutás volt. Akartuk, küzdöttünk érte, és nagyon közel voltunk, de végül sajnos nem sikerült a legjobb 16. Büszke vagyok a csapatra, mert nem adtuk fel, szó szerint az utolsó percig harcoltunk” – írta Szoboszlai péntek délelőtti Instagram-bejegyzésében, amelyben a szurkolóknak is köszönetet mondott a támogatásukért.
Megyünk tovább, mert nagy dolgok várnak még ránk!”
– zárta posztját a labdarúgó.
A magyar válogatott két vesztes csoportmérkőzés után 1-0-ra nyert a skótok ellen Csoboth Kevin 100. percben lőtt góljával, és három ponttal az A csoport harmadik helyén végzett. Sokáig úgy tűnt, ennyi elég lehet a nyolcaddöntőbe jutáshoz, végül azonban a 2-5-ös gólkülönbség miatt a magyar csapat kiszorult a legjobb csoportharmadikok közül, és kiesett a tornáról.
A válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi már csütörtökön elmondta a véleményét a kiesésről és a tornáról:
A futballválogatott szövetségi kapitánya azt mondta, nehéz most a rövid vagy hosszú távú jövőjéről beszélnie.
A magyar labdarúgó-válogatott zsinórban harmadszorra jutott ki az Európa-bajnokságra. Marco Rossi együttese az A jelű négyesben kapott helyet a házigazda Németország, Svájc és Skócia mellett. Kövesse velünk a kontinenstornát, a legfontosabb hírekről cikksorozatunkból értesülhet!
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Hat önálló divízió jön létre.