Labdabirtoklásban csődöt mondott a magyar válogatott Hollandia ellen, de védekezésben felnőtt riválisához

Majdnem – konstatálta közösségi oldalán szakmai jellegű hozzászólásával a Magyarország–Hollandia mérkőzés végeredményét Orbán Viktor, aki ezúttal is a helyszínen tekintette meg az összecsapást. Rögzítsük a tényt, a magyar válogatott döntetlent játszott a világ egyik legjobb csapata ellen, amely egészen az elődöntőig menetelt a nyári Európa-bajnokságon. De mit is jelent ez az eredmény és fájhat-e miatta a fejünk? Ezt próbáljuk most helyretenni.

Virgil van Dijk kiállítása után a balomon helyet foglaló barátom felé fordultam és csak annyit mondtam: „ezt innen nem tudjuk…elrontani”. A mérkőzés hevében más kifejezést használtam, de maradjunk ennél a verziónál. Mindenesetre elkiabáltam. Négy perccel később, egy pontrúgást követően Hollandia kiegyenlített. De volt előtte 83 perc futball, ami a labdabirtoklást tekintve nem nekünk kedvezett. Szünetben 84–16 volt ennek az aránya a vendégek javára, és leginkább a meccs utolsó öt percének köszönhetően 74–26-ra sikerült kozmetikázni ezt a statisztikai mutatót.

Ezzel azonban nincsen semmi baj. Éppen az előző Nemzetek Ligája idényben bizonyosodott be, hogy a magyar csapat azokon a meccseken érzi magát a legjobban, amikor az ellenfél jobb játékerőt képvisel, neki kell támadnia, mi pedig a stabil védekezésből indított kontrákra tudunk építeni. A Rossi-féle reformok, amelyeket a német és a bosnyák meccs után vezetett be, jól működtek, rég nem látott szervezettséggel és harciassággal játszott a magyar csapat ezen az estén.

Ráadásul olyan váratlan megoldásokat is láthattunk, elég csak a Szoboszlai szöglete utáni Sallai-kapufára gondolni, amit eddig hiányoltunk a mieink játékából. Volt hátulütője is az újításoknak, ami szintén a csapatkapitány nevéhez fűződik. Egy szabálytalanul elvégzett kirúgás után az öt és felesről kapott szabadrúgást Hollandia az első félidőben, ám ebből is a magyar csapat jött ki jobban. „Hallani kellett volna mindenkinek a hangját a kapuban” – mondta ezzel kapcsolatban a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Gulácsi helyére előlépő Dibusz Dénes, hozzátéve, hogy azért inkább nem idézné fel az ott elhangzottakat.

Sok helyzete ugyan nem volt a magyar csapatnak, mindössze egyszer találta el a kaput (a kapufa nem számít kaput eltaláló lövésnek a statisztika szerint), de abból gól lett. De még milyen. Nikitschert kell dicsérni – aki már a bosnyákok ellen is jó teljesítményt nyújtott és bizonyította, hogy előrébb vagyunk vele a középpályán, mint Nagy Ádámmal –, remekül csapott le a labdára a félpályánál, majd jól ugratta ki Nagy Zsoltot. A Puskás Akadémia játékosa okos volt, hiába tudja magáról, hogy jól lő, inkább a passzt választotta. A labda Varga Barnabás feje fölött átszállva tökéletesen találta meg Sallai Rolandot, aki belsővel, erősen lőtt a kapuba. Tetszetős akció, szép gól.

Támadásban viszont több pozitívumot nehéz lenne kiemelni, a kontráink jobbára nem voltak veszélyesek. A magyar csapatból többen is a mérkőzés utolsó perceit emelték ki, amikor nálunk volt a labda, de a beadások rendre elhaltak. Lássuk be, Hollandia ellen nem nekünk kedveznek a fejpárbajok, ez a gólnál is remekül kijött.

Ha ránézünk az eredményre, az egyik szemünk sír, a másik nevet. A magyar válogatott a 83. percig vezetett Hollandia ellen, ráadásul emberelőnybe is került, a játék pedig a mieink elképzelése szerint zajlott, ennek ellenére sem sikerült megúszni kapott gól nélkül a meccset. Egy pillanatnyi dekoncentráció elég volt ahhoz Dumfriesnak, hogy üresre játssza magát és gólt fejeljen. Ez volt talán az egyetlen esélye a hollandoknak, hogy egyenlítsenek, védekezésben ugyanis felnőtt ellenfeléhez a magyar csapat.

A „ha”-val kezdődő mondatoknak nincsen értelme a sportban, de játszunk el a gondolattal: ha Magyarország legyőzi Hollandiát hazai pályán, a mieinknek reális esélye lett volna a Nemzetek Ligája A Ligájának első két helyén zárni, amivel biztosítva lenne a bennmaradás. Ehhez persze nyerni kellett volna Boszniában és egy szoros meccset játszani Hollandiában, de láttunk már hasonlót. A döntetlen abból a szempontból értékes, hogy ezzel Rossi csapata lépéselőnybe került a bosnyákokkal szemben, az idegenbeli pontszerzés pedig vélhetően azt jelentené, hogy a magyar válogatott a csoportja harmadik helyén zár és osztályozót játszik, hogy megőrizze tagságát az A Ligában.

A boszniai kiruccanás korántsem ígérkezik könnyű túrának. Erről egy Bosznia-Hercegovina–Magyarország kézilabda vb-selejtező jut eszembe 2008-ból, amikor a bosnyák szurkolók rendbontása miatt félbeszakadt a mérkőzés. A hétezer hazai szurkoló mindezek ellenére elképesztő hangulatot teremtett akkor, kegyetlenül megnehezítve ezzel a mieink dolgát. Jobb körülményekre hétfőn sem számíthat Marco Rossi csapata, az a mérkőzés élet-halál harc lesz mindkét együttes számára. A legnagyobb kérdés az, hogy sikerül-e a labdatartásban és a támadójátékban is felnőni az európai elithez.

Ami pedig tény: majdnem kanállal nem lehet levest enni, de kár lenne egy bravúros eredmény miatt bosszankodni.