„Az is csoda lenne, ha valaha még lábra tudna állni” – elképesztő visszatérések lehetetlennek tűnő helyzetekből

A sport velejárója a sérülés, de bármelyik pillanatban bekövetkezhetnek szerencsétlen esetek. Vannak azonban olyan genetikai csodák, akik nem csak, hogy képesek voltak felállni lehetetlennek tűnő helyzetekből, de mindezt rekordgyorsasággal tették meg. Összegyűjtöttük a legelképesztőbb visszatéréseket.

„Az is csoda lenne, ha valaha még lábra tudna állni” – elképesztő visszatérések lehetetlennek tűnő helyzetekből

Rodrigo Hernández Cascantét, ismertebb nevén Rodrit szeptember végén műtötték meg, miután a Manchester City labdarúgója megsérült az Arsenal elleni rangadón. Bár a saját lábán hagyta el a pályát, később kiderült, hogy a keresztszalag és a porc is károsodott a jobb térdében. Akkor úgy tűnt, a szezon hátralévő részére kiesik a friss aranylabdás játékos.

Végeláthatatlan negatív spirálba került a futball, és egyelőre nem látni, van-e kiút

Az eddig gyakorlatilag elpusztíthatatlannak hitt Rodri, aki alig hagyott ki mérkőzést sérülés miatt az utóbbi öt évben, elszakította a keresztszalagját az Arsenal elleni rangadón. Így járt Marc-André ter Stegen is a Barca meccsén. Lehet, hogy csak két balszerencsés esetről van szó, de manapság túl sok ilyen fordul elő ahhoz, hogy szó nélkül elmenjünk a probléma mellett: irtózatos terhelésnek vannak kitéve a labdarúgók.

A 28 éves futballista alapembere a Citynek és az Európa-bajnok spanyol válogatottnak is – a tavalyi, németországi kontinensviadalon őt választották a torna legjobbjának. Hiányát megérezte a manchesteri csapat, amely a korábbi évek dominanciája után nagyot küzdött azért, hogy a dobogó legalsó fokára – ezzel a Bajnokok Ligája-indulást érő helyek egyikére – odaérjen a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában pedig már a nyolcaddöntőbe sem jutott be. A bajnok Liverpoolnál 13 ponttal gyűjtött kevesebbet a Manchester City.

Az a célom, hogy még ebben az idényben visszatérjek. Jót fog tenni nekem, hogy nem adom fel ezt a szezont. Nem tudom, mikor sikerülhet a visszatérés, talán hat-hét hónap. Persze a fizioterapeuták diktálnak

– mondta egy podcastban Rodri, becslése pedig igencsak optimista volt, ugyanis keresztszalag-szakadás esetén 9–12 hónapot szoktak mondani, mire egy játékos vissza tud térni – ha minden jól megy.

Március elején Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője már arról beszélt, jól ütemben halad Rodri felépülése, már ebben a szezonban visszatérhet a pályára, és ott lehet a nyári klubvilágbajnokságon is. A spanyol trénernek igaza lett, szinte napra pontosan nyolc hónappal a sérülése után Rodri pályára lépett a Premier League-ben, Guardiola nyolc percre becserélte a Bournemouth elleni meccsen, és a City klubvilágbajnoki keretében is helyet kapott.

Rodri néhány perc lehetőséget kapott a Bournemouth elleni bajnokin
PAUL ELLIS / AFP

Felépülésének üteme fantasztikus, de nem páratlan. Ebben a cikkben a genetikai csodák nyomába eredünk, és felidézünk öt olyan visszatérést, amely megdöbbentette a sportot kedvelőket.

Francesco Totti mesés felépülése és az olasz világbajnoki cím története

Kezdésként maradjunk még egy kicsit a futballpálya közelében, és elevenítsük fel a labdarúgás történetének egyik legelképesztőbb és egyben talán leggyorsabb visszatérését is. Főszerepben a klubhűség mintapéldája, az egész pályafutását az AS Románál töltő Francesco Totti, aki 2006. február 19-én, egy Emploli ellen 1–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen eltörte a szárkapocscsontját, emellett a szalagjai is sérültek, miután Richard Vanigli durva belépője következtében a földre került.

A videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk:

Lesión Francesco Totti

Lesion que sufrió Totti en el partido AS Roma vs. Empoli.

A műtét után akár egy féléves kihagyás is kinézett Tottinak, de a rehabilitáció a vártnál sokkal gyorsabb ütemben zajlott. Az orvosi stáb és a klub támogatásával Totti sikeresen felépült, és május 11-én, mindössze 81 nappal a sérülés után, pályára lépett a Coppa Italia döntőjében az Inter ellen, majd az olasz válogatottban is kezdő volt a világbajnokságon. Totti a vb-re való felkészülés során nem volt teljesen egészséges, és saját bevallása szerint 60–70 százalékos formában érkezett meg Németországba, azonban Marcello Lippi szövetségi kapitány bizalma és a római legenda elszántsága a világ tetejére repítette Olaszországot.

A nyolcaddöntőben, az Ausztrália elleni mérkőzésen Totti a 95. percben értékesítette a győztes büntetőt, amely Olaszország számára a legjobb nyolc közé jutást jelentette. A döntőben is pályára lépett, és bár nem szerzett gólt, jelenléte és tapasztalata fontos pluszt jelentett az olaszoknak a franciák elleni idegőrlő párharcban.

Ibrahimovic karrierje vége felé is vissza tudott térni egy súlyos sérülésből

Vezéráldozatot követelt a Manchester United negyeddöntős továbbjutása a 2017-es Európa-liga-negyeddöntőben. A Vörös Ördögök ugyan hosszabbítás után jobbnak bizonyultak a belga Anderlechtnél, nem tudtak önfeledten örülni a sikernek, a svéd óriás Zlatan Ibrahimovic ugyanis súlyos térdszalag-sérülést szenvedett. Egy felívelt labdát még mellel tovább tudott tenni, de furcsán ért talajt a lába, és elszakadt az elülső és az egyik oldalsó keresztszalagja is.

Akárcsak Rodri esetében, a várható visszatérést itt is minimum kilenc hónapra jósolták az orvosok, Ibrahimovic azonban mindössze hét hónappal a műtét után már pályán volt. A Newcastle United ellen a 77. percben szállt be, és majdnem gólt is szerzett egyből.

Zlatan Ibrahimovic Back After 7 Months ALMOST SCORES 2017/18 – HD

Zlatan Ibrahimovic back Zlatan Ibrahimovic Injury – back after injury Zlatan Ibrahimovic back after 7 months This video is for motivation purposes only. A unique edit with it’s own telling. This edit is a significant disparity from the original video.

Ha az emberek tisztában lennének vele, valójában milyen sérülésem is volt, sokkot kapnának, hogy játszom. Nem siettettem a felépülésemet, hat és fél hónapig nem játszottam. Az egyetlen titkom, hogy keményen dolgoztam, napi öt-hat órát

– nyilatkozta visszatérését követően Ibrahimovic, aki viccesen megjegyezte, azért épült fel ilyen gyorsan, mert „az oroszlánok nem úgy gyógyulnak, mint az emberek”. Manchesterben még lehúzott egy fél szezont, majd Amerikába, a Los Angeles Galaxyba szerződött. Pályafutását 41 évesen, az AC Milan színeiben fejezte be.

„Nem tudok nem nevetni azon, hogy milyen tökéletes vagyok” – Zlatan Ibrahimovic legjobb mondatai

41 évesen visszavonult a világ egyik legjobb focistája, Zlatan Ibrahimovic. Bármikor simán megérdemelt volna egy aranylabdát, de sem ez, sem a legnagyobb klubtrófea, a Bajnokok Ligája nem jött össze soha neki. Ibrahimovic titkát talán az aranyköpéseit olvasva a legkönnyebb megfejteni: olyan önbizalom árad belőlük, amelyek megágyazhattak annak, hogy minden csapatában vezéregyéniséggé váljon – a Barcelonát kivéve.

Rekordévvel tért vissza sérülése után Adrian Peterson

Ugyan kemény és fizikális sportág az amerikai futball, ritkán látunk olyan jelenetet, mint ami 2011. december 24-én megesett Adrian Petersonnal, a Minnesota Vikings korábbi futójátékosával. Peterson a Washington Redskins elleni meccs harmadik negyedének elején egy háromyardos futás során kapott egy ütést a bal lábára DeJon Gomestől, majd a földön maradt. A térde csúnyán kifordult, azonnal érezte a fájdalmat. A későbbi MRI-vizsgálatok megerősítették, hogy elszakadt az elülső keresztszalag (ACL) és a belső oldalszalagja (MCL) is. Ez az egyik legsúlyosabb sérülés, amit egy futó átélhet.

Ezt a videót szintén csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk megtekintésre:

A sérülés után hat nappal Petersont Dr. James Andrews, egy híres amerikai ortopédsebész műtötte meg. Az orvosi előrejelzések szerint az sem volt kizárva, hogy soha többé nem léphet már pályára, a minnesotai futó mégis rohamtempóban épült fel. Már három héttel a műtét után járni kezdett, hat hét múlva medencében futott, nyolc hét után ellenállásos futásokat végzett, és tíz hét múlva pedig már kemény talajon is futott. 2012. szeptember 9-én, kevesebb mint kilenc hónappal a sérülése után, Peterson 84 futott yarddal és 2 touchdownnal tért vissza a Jacksonville Jaguars ellen.

A szezon során elképesztő teljesítményt nyújtott, összesen 2,097 futott yardot szerzett, mindössze 8 yarddal maradt el Eric Dickerson 1984-es rekordjától. Az idény végén a legértékesebb játékosnak választották meg (MVP), amivel azon szűk elithez csatlakozott, akik annak ellenére nyerték meg ezt a díjat, hogy nem irányítóként játsszanak.

Kobe Bryant még szakadt Achillesszel is pontokat szerzett

Az öt évvel ezelőtt elhunyt Kobe Bryant zseniális játéktudása mellett legendás küzdőszelleméről ismert volt. NBA-pályafutása során rengeteg sérülése volt, mind közül a legsúlyosabb talán 2013-ban történt, amikor egy Golden State Warriors elleni mérkőzésen elszakította az Achillesét. Bryant elképesztő akaraterejét mutatja, hogy súlyos sérülése ellenére is odaállt a büntetővonalra, és kettőből kettőt bedobott. A sztorit az teszi igazán kerekké, hogy Kobe 34 ponttal zárt, a Los Angeles Lakers pedig kettő ponttal, 118–116-ra nyert.

Kobe Bryant Achilles Injury Game 2013

Kobe Bryant Achilles Injury Game 2013

Másnap, 2013. április 13-án sikeres műtéten esett át a kosárlabdázó. Az már előre sejthető volt, hogy azt a szezont kihagyja, de felmerült annak a lehetősége, hogy akár az egész pályafutása is veszélybe kerülhet. Végül nyolc hónap elég volt neki, hogy visszatérjen, és bár később újabb sérülések hátráltatták a Black Mamba becenévvel ismertté vált játékost, még három évet lehúzott ezután is a ligában. Pályafutása utolsó mérkőzése szintén emlékezetesre sikerült, a Utah Jazz ellen 60 pontot dobott.

Az orvosok már arról is lemondtak, hogy Cazorla valaha még lábra áll

A futballtörténelem egyik legdrámaibb sérülését szenvedte el Santi Cazorla, amely nemcsak karrierjét, hanem életét is veszélyeztette. A történet 2013-ban kezdődött, amikor a spanyol válogatottban egy barátságos mérkőzésen megsérült a jobb bokája. A kezdeti fájdalom fokozatosan súlyosbodott, és 2016 októberében, az Arsenal–Ludogorec Bajnokok Ligája-mérkőzésen már nem bírta tovább, és le kellett cserélni.

A sérülés következményeként Cazorla 11 műtéten esett át, és a legrosszabb pillanatokban már az is felmerült, hogy elveszítheti a lábát, mert a csontjai is károsodtak. Az Achilles-ínjából nyolc centiméter hiányzott, és a fertőzés a csontig hatolt. A gyógyulásához bonyolult műtétekre volt szükség, amelyek során bőrt ültettek át a bal alkarjáról, ahol lánya neve is szerepelt egy tetoválás formájában.

Az is csoda lenne, ha valaha még lábra tudna állni

– mondták az orvosai, de csodával határos módon 2018-ban visszatért a Villareal csapatába, Cazorla pályafutása új lendületet kapott. 

Santi Cazorla lába a Marca címlapján
Marca

2019-ben a spanyol válogatottba is visszatért, és 2020-ban a Real Oviedóhoz igazolt, ahol gyermekkorában nevelkedett. A csapat jelenleg a La Ligába való feljutásért küzd, Cazorla pedig 40 éves kora ellenére is kulcsfigurává lépett elő. Santi Cazorla története nemcsak a sport világában, hanem azon kívül is inspiráló példaként szolgál a kitartásról és a küzdelemről.

Ebben a cikkben pedig két fantasztikus teniszcsillag mentális diadaláról olvashat: