„Elképesztően frusztráló. Elvesztettük minden versenyképességünket. Egyszerűen csak hallgatnotok kellett volna rám, találtam volna egy másik megoldást a probléma kezelésére. Az autó így vezethetetlen. Vezethetetlen! Csoda lesz, ha a dobogón tudunk végezni” – magyarázta Charles Leclerc a rádióban a csapatának, miközben remek rajt után a Magyar Nagydíj második felében egyre nőtt a különbség közte és az első két helyen autózó McLaren-versenyzők között. Végül nem tudott csodát tenni: megelőzte George Russell (Mercedes) is, és csak a negyedik lett. Végül még egy öt másodperces büntetést is kiszabtak rá, mert szabálytalanul próbálta visszavenni a pozícióját, ám ez a helyezésén nem változtatott.
A futam utáni egyik nyilatkozatában aztán visszakozott. „Tévedtem” – jelentette ki a ViaPlaynek, miután tájékoztatták arról, hogy nem motorgondok miatt lassult le az autója, hanem azért, mert megsérült a karosszéria.
„Először is vissza kell vonnom mindazt, amit a rádión mondtam, mert azt hittem, hogy egy bizonyos problémával szembesültünk. De amióta kiszálltam az autóból, sokkal több információt osztottak meg velem, azt, hogy valójában a karosszériával volt baj, és semmit se csinálhattunk volna másképpen” – kezdte. – „A 40. kör környékén kezdtem érezni, hogy gond van, aztán körről körre egyre romlott a helyzet. A vége felé már két másodperccel maradtunk el az ideális időtől, és az autó vezethetetlenné vált.”
Leclerc mindezzel együtt nagyon csalódott volt, szerinte a szezonban ez volt az egyetlen esélyük a győzelemre, amit nem sikerült kihasználniuk.