Ismét egy csapatban játszhat Messi, Neymar és Suarez

Neymar szerződése az év végéig tart a Santosszal, az Inter Miami fontolgatja a legendás csatártrió egyesítését.

  • HVG

Az Inter Miami fontolgatja, hogy újraegyesíti a Barcelonából ismert legendás „MSN” becenévre hallgató triót, azaz Lionel Messit, Luis Suarezt és Neymart, akik 2014 és 2017 között összesen 364 gólt és 173 gólpasszt jegyeztek együtt – írja értesüléseire hivatkozva a Daily Mail brit bulvárlap. Az Inter Miami azt reméli, hogy a trió újraegyesítése sportszakmailag és marketing szempontjából is nagy dobás lehet.

Neymar januárban hat hónapra a Santoshoz szerződött, majd decemberig hosszabbított, így az év végétől szabadon tárgyalhat. Bár hivatalos egyeztetés még nem indult, a brazil csatár stábja lát potenciált a lépésben, különösen azért, mert a 2026-os világbajnokságot az Egyesült Államokban rendezik meg.

A Miami bejutott az amerikai focibajnokság, a Major League Soccer (MLS) rájátszásába, a következő idénytől pedig tovább erősítenének: a visszavonulásukat bejelentő Jordi Alba és Sergio Busquets helyére a korábbi Tottenham-hátvéd, Sergio Reguilón érkezik, rajta kívül pedig több európai célpontot is kinéztek, és szeretnének hosszabbítani a 38 éves Messivel és Suarezzel is. Messi, aki 2023-ban 150 millió dollárért szerződött a floridai klubhoz, a gólkirályi címért is harcban áll: 24 találata van, egy góllal előzi Sam Surridge-ot és Denis Bouangát.

Hozzászólások