„Kristóf nem úszik, nem végez uszodai edzéseket, csak Zala Györggyel kondizik” – nyilatkozta Gergely István, a Budapesti Honvéd ügyvezető elnöke, amikor az Index arról kérdezte, mi a helyzet Milák Kristóffal. Az úszó legutóbb a tavalyi párizsi olimpián versenyzett, 200 pillangón címvédőként és világcsúcstartóként ezüst-, 100-on aranyérmet nyert.
Gergely úgy fogalmazott: „az óra ketyeg, fogy az idő és a türelmünk, a végtelenségig nem lehet folytatni ezt a húzd meg, ereszd meg nevű játékot”. Arra a kérdésre azonban nem akart konkrét választ adni, hogy felhagynak-e Milák fizetésének folyósításával, és ha igen, mikor. Megjegyezte: még mindig hisz abban, hogy a sportoló visszatér a medencébe.
Azt is hozzátette, hogy a 25 éves Milák a négy olimpiai érméért és a váltóban elért ötödik helyezéséért szép apanázst kap majd, ha betölti a 35. életévét. „De az nem lehet életcél, hogy az ember kibekkelje azt a kilenc évet, amíg elkezdik folyósítani az olimpiai járadékát.” Szerinte a sportoló nem úgy viselkedik, ahogy egy olimpiai bajnoknak illene.
A lap azt is írja egy meg nem nevezett felelős sportvezetőtől származó információ alapján, hogy a Magyar Úszószövetség sportolói bizottságának két tagja kezdeményezte a Gerevich-sportösztöndíj megvonását Miláktól, mivel gyakorlatilag inaktív. A szervezet álláspontja állítólag az, hogy ha a Honvéd felfüggeszti vagy leállítja az úszó fizetésének folyósítását, ők is javasolni fogják a sportállamtitkárságnak, hogy törölje az ösztöndíjra jogosult sportolók köréből.
Nyitókép: Milák Kristóf Fotó: MTI / Illyés Tibor