Ousmane Dembélé az Aranylabda után a FIFA-nál is Az év játékosa lett, még annak ellenére is, hogy sem Szoboszlai Dominik, sem pedig Marco Rossi nem rá szavazott elsőként. Magyarországról a férfiak kategóriájában Marco Rossi és Szoboszlai Dominik mellett Orbán Viktor kedvenc lapjának – amely már szívbaj nélkül nyomja a miniszterelnök választási propagandáját a Facebookon – főszerkesztője, Szöllősi György szavazott.
A francia támadó újabb nemzetközi elsimeréssel gazdagodott az Aranylabda szeptemberi elnyerése után. A legszebb gólért járó Puskás-díj idén egy argentin focistához került.
A FIFA közzétette, hogy az arra jogosultak kikre adták le a szavazataikat. Ennek értelmében Szoboszlainál az első helyre liverpooli csapattársa, Mohamed Szalah, a másodikra Ousmane Dembélé, a harmadikra pedig Kylian Mbappé került. Marco Rossi a Barcelona szélsőjét, Lamine Yamalt látta a legjobbnak, a második helyre Ousmane Dembélé fért be nála, harmadikként pedig a szintén PSG-s Vitinhára szavazott.
A végeredmény a szurkolók szavazatai mellett a szövetségi kapitányok, válogatottak csapatkapitányai és újságírók voksai alapján alakult ki.