Balogh Csaba

Balogh Csaba
Kis, képes Windows-történelem
 

Kis, képes Windows-történelem

A Paint, a Jegyzettömb és a Vágólap már az első Windows-ban is ott volt, a Metro felület viszont csak a következőben lesz benne. A kis, képes Windows-történelem után esélyeket is latolgatunk: siker vagy bukás lesz a Microsoft-rendszer teljes egészében kipróbálható, legújabb verziója?


Mikor érdemes Facebook-részvényt venni?
 

Mikor érdemes Facebook-részvényt venni?

Túl drágán, túl sokat, túl nagy várakozásokkal - ennyiben foglalható össze a Facebook tőzsédre lépésének kritikája. Az első teljes hét után a több mint 15 százalékos mínuszban lévő cég sorra jelenti be az újdonságokat, a befektetőket azonban még nem sikerült maga mellé állítania. A lehetséges okok fejtegetése mellett arra is keressük a választ, hogy mennyi a papírok reális értéke, milyen árfolyamon éri meg részvényeket vásárolni.


Magyar alkalmazások Androidra és iPhone-ra
 

Magyar alkalmazások Androidra és iPhone-ra

Az okosmobilos alkalmazások piacát külföldi nagy nevek uralják, de sok hazai program is található az Apple App Store és a Google Play letöltési listáin. Ezekből gyűjtöttünk össze jó párat, megtoldva egy-két Windows Phone-ra való szoftverrel.


Kuponos vásárlás a neten: félreértések fél áron
 

Kuponos vásárlás a neten: félreértések fél áron

A magyarországi pálya annyira kicsi, hogy nehéz rajta gólt lőni. Ez az általános bölcsesség a közösségi vásárlás területén fokozottan igaz. A tavaly 4,3 milliárd forintos piacot idén nyolc jelentős szereplő hagyta el, köztük tőkeerős cég is. Idén további bukások várhatók, de vannak biztosnak látszó túlélők.



Samsung Galaxy S III: itt a várva várt csúcsmobil
 

Samsung Galaxy S III: itt a várva várt csúcsmobil

A Samsung az olimpia támogatójaként Londonban rántotta le a leplet az androidos felhasználók által hónapok óta várt csúcskészülékről. Az egyebek mellett vezeték nélküli töltési lehetőséggel rendelkező Galaxy S III tovább erősítheti a gyártó egyébként is jó eredményeit.


Az ingyenes telefonálás ára
 

Az ingyenes telefonálás ára

A telefonadó bevezetése még nagyobb tömegeket terelhet a legalábbis ebből a szempontból adómentes mobilozós alternatívák felé. Ingyenebéd ezúttal sincs, de olcsó menüztetést már most is könnyen találhatunk.