Fülöp István





Megjött a forróság, és az emberek elkezdtek ész nélkül locsolni – így látja a vizes szakma a lakossági vízhiányt

Több településen ismét felütötte a fejét a vízhiány, a vezetékes vízhálózat nyomáscsökkenése, a probléma azonban nem önmagában a kritikusan elavult víziközmű-rendszerekben van, hanem főként abban, hogy a lakosság a nagy melegben felelőtlenül használja a csapvizet, az esetekben több mint kétszeresére emelkedő fogyasztással pedig a víz kitermelése és tisztítása nem tudja felvenni a versenyt.






A kormány terve szerint csak olyan cég indulhatna közbeszerzésen, amelynek átlátható a tulajdonosi háttere

Szinte alapjaiban írja át a Magyar-kormány a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokat. Megjelenik az átlátható gazdasági szereplő fogalma, rengeteg közjogi és állami tisztviselőt kizárnának a jelentkezők köréből, erősítenék a korrupcióellenes szabályokat, és szélesebb adatszolgáltatásra kötelezné a jelentkezőket. Az Integritás Hatóságnak a korábbinál is fontosabb feladat jutna az ellenőrzésben.



Szenvedtek a cementipari cégek 2025-ben Orbánék uniós szinten elkaszált különadója miatt, de a kártérítést már a Magyar-kormánynak kell kicsengetnie

A cementgyártóknál súlyos veszteségek, a forgalmazóknál meredeken zuhanó nyereségesség mutatja, milyen piaci zavarokat okozott az előző kormány által az építőanyag-gyártókra kivetett különadók, azaz a kiegészítő bányajáradék és a szén-dioxid-adó. Az Európai Bizottság és az Európai Bíróság mindkettőről kimondta, hogy sérti az uniós jogot, a Magyar-kormánynak így számolnia kell azzal, hogy az érintettek be fogják vasalni a magyar államon a több tízmilliárd forintra rúgó cechet.




Tényleg pont a vendégmunkásoktól kell tartani Magyarországon?

A vendégmunkásokkal kapcsolatos fideszes és tiszás kifogások tévhiteken alapulnak, jelenleg a külföldiek jelenléte nem meghatározó a munkaerőpiacon, ám egyes területeken nélkülözhetetlenek. És nem véletlen, hogy a cégek adott esetben a magyar munkavállalókat bocsátják el a vendégmunkások helyett.





Fontos ítéletet hoz jövő héten az uniós bíróság abban az ügyben, amelyben Orbán Viktor szinte minden lapot beperelt

Orbán Viktor korábban minden médiumot beperelt, amely szemlézte az osztrák SPAR-vezér azon állítását, hogy a miniszterelnök tulajdonrészt akart kilobbizni az egyik rokonának a cégben. Az alsóbb bíróságok ugyan Orbán ellen ítéltek, a Varga Zs. András-féle Kúria azonban eddig minden esetben megváltoztatta a döntést, a testület szerint az állításokat a sajtószemlét publikáló lapoknak is bizonyítaniuk kellene. Erről az ügyről fog dönteni az EU Bírósága.


A cél, hogy az állami ügyintézés olyan legyen, mint amikor valaki Revolutot vagy Bookingot használ – Tanács Zoltán a meghallgatásán

Hétfő reggel a digitalizációs bizottság meghallgatta Tanács Zoltánt, a Tisza-kormány tudományos és technológiai miniszterjelöltjét, aki Észtország mintájára építené fel Magyarországot, megerősítené a kibervédelmet, hogy az oroszok ne járhassanak ki-be a külügyminisztérium szerverein, és szigorúan átvizsgálnák a korrupt IT-közbeszerzéseket is.