Gergely Zsófia

Gergely Zsófia
Lapítanak a gyermekük iskolájáról faggatott fideszesek
 

Lapítanak a gyermekük iskolájáról faggatott fideszesek

A kormány az új költségvetésben 24 százalékkal csökkentené a középfokú oktatás finanszírozását, ami gimnáziumok bezárásával, az egy főre jutó támogatás radikális csökkentésével járhat. Minden jel szerint így a gimnázium lehet a jövő évi büdzsé egyik vesztese, ezért megkérdeztük a Fidesz-KDNP frakciót, szülőként gimnáziumba, szakközépiskolába vagy szakiskolába járatják-e a gyermeküket. Hiába, mert 123 emailre egy lepattintás és 3 érdemi válasz jött, igaz, utóbbi három önbevalló gyermeke mind gimnazista.


Kisemmizték az ajnározott állami megaprojekt tanárait
 

Kisemmizték az ajnározott állami megaprojekt tanárait

Uniós milliárdokból ment a nagyszabású állami nyelvoktatási program, csak épp az órákat leadó tanárok egy részéhez nem jutott a pénzből. Van köztük, aki egy fillért sem kapott a több száz tanítással töltött óráért, sőt még saját költségén járt vidékre tanítani. Panaszt a károsult tanárok hiába tettek, mert az illetékes Munkaerőpiaci Kulcskompetenciák Projektiroda ebben nem érzi magát kompetensnek. Kérdés, hogyan bízhattak egy ilyen nagyságrendű állami munkát egy olyan cégre, amelyről már évek óta az a hír terjed, hogy átveri a neki dolgozókat.


 

"A szegénység szégyenlős"

Ennivalóért cserébe nyelvtanítást vállalni, terhesen az utcára kerülve babaruhát kérni, feleslegessé vált ágyat keresni, hogy ne kelljen a földön aludni – sok reménytelen helyzetbe került ember inkább vadidegenektől kér segítséget az interneten, mint hogy saját környezetéhez forduljon. De van, aki még a világháló adta lehetőséggel sem tud élni, ezért szó szerint kiplakátolja a nyomorúságát.


Vállalna 8 órás munkanapot, ami 5-től 22 óráig tart?
 

Vállalna 8 órás munkanapot, ami 5-től 22 óráig tart?

Hat év után pénteken pont kerülhet a helyközi járatokon dolgozó buszvezetők zsebét érzékenyen érintő kérdésre: munkaidőnek számít-e, amikor a menetrend miatt a végállomáson kell várakozniuk. A Volánbusz szerint ilyenkor ők nem dolgoznak, a sofőrök viszont kiakadtak és pereltek, amiért például egy reggel 5-től este 22 óráig tartó munkanap után abban a tudatban érnek haza, hogy aznap is „csak” 8 órát dolgoztak. Ezalapján mindenféle munkakörnél lehetne csak a ténylegesen ledolgozott órákat fizetni?


 

"A néni csak gyakorolt" – választási botrány egy idősek otthonában

Előre beikszelt szavazólapmintát találtak egy diósdi idősek otthonában az önkormányzati választás napján. Az otthon nevében nyilatkozó munkatárs szerint a lakók így készültek fel a voksolásra, a sablonra lecsapó választási bizottság viszont feljelentést tett. A választási minidrámának komoly tétje lehet, hiszen mindössze 7 szavazaton múlt a polgármester-választás, aminek eredményét az eddigi, de ezúttal alulmaradt városvezető már meg is támadta. Nem mellékes, hogy állítólag az ő neve szerepelt az idős nénitől elkobzott mintaszavazólapon.


Videó: Megszereztük a Rezesova-baleset szimulációját
 

Videó: Megszereztük a Rezesova-baleset szimulációját

Titokban két független igazságügyi szakértő szimulálta a Rezesova-ügy központi kérdését jelentő sávváltást – derült ki a büntetőügy egyik utolsó tárgyalásán. A hvg.hu megszerezte a felvételeket, amelyek alapján a szakértők állítják, hogy az ügyben részt vevő kollégáik egyes állításai megdönthetők. Ők ugyanis egy fiatal autóversenyzőt ültettek a volán mögé, de még ő sem tudott olyan gyorsan sávot váltani, ahogy Eva Rezesova szerint bevágott elé a Fiat.


Parlagfű-gate: 177 ezer ember akaratát vette semmibe a kormány
 

Parlagfű-gate: 177 ezer ember akaratát vette semmibe a kormány

Több mint 1,1 milliárd forintot ajánlottak fel az állampolgárok a személyi jövedelemadójuk 1 százalékából parlagfű-mentesítésre 2009-ben – de hiába rendelkeztek így több mint 177 ezren, a pénz nagy részét az illetékes miniszter átcsoportosította másra, főként az állami létszámleépítések miatti végkielégítésekre. De vettek belőle terepjárót, számítógépeket és egy csomó irodaszert is. A szakértők szerint elfogadhatatlan, hogy semmibe vették az adózók akaratát, és komolyan felmerül a kormány, valamint az ellenőrző szervek felelőssége.


Szakvélemény van eladó?
 

Szakvélemény van eladó?

A Rezesova-ügyből elfogultság miatt kidobott igazságügyi szakértő főállásban évekig rendőrségi vezető volt – és ez nem összeférhetetlen? Lehet valóban pártatlan egy szakértő, vagy elkerülhetetlenül az őt kirendelő hatóság vagy a megbízást adó ügyfél felé fog húzni? Vagy igazságot tesz a bíró, akinek viszont egyszerűbb bólogatni a szakértők állításaira? Egy sor súlyos problémát vetett fel a szakértők botrányos csörtéjévé vált Rezesova-per, és ezek rendezése nélkül bárki pórul járhat, aki az igazságszolgáltatás területére sodródik.


Plágiumgyanú: Másolt Rezesova szakértője?
 

Plágiumgyanú: Másolt Rezesova szakértője?

Múlt ősz óta tudott az ügyészség és a szakértői kamara is arról, hogy az Eva Rezesova magánszakértőjeként ismertté vált Melegh Gábor – egy szinte párhuzamosan futó másik büntetőeljárásban – plágiumot követhetett el. Mégsem lett belőle ügy. Sőt, mint a rendőrség szakértőjét, közpénzből ki is fizették: több mint 150 ezer forint járt az összeollózott munkáért, így gépelési pénz, oldalanként.


Eljárást kérnek maguk ellen a Rezesova-ügyből kidobott szakértők
 

Eljárást kérnek maguk ellen a Rezesova-ügyből kidobott szakértők

Soron kívül etikai eljárást indít az országos szakértői kamara az ellen a két igazságügyi szakértő ellen, akiket kizártak a múlt héten lezárt Rezesova-ügyből. Egyikük, Melegh Gábor ellen ez már korábban elindult, de most már ő maga is ezt szeretné, ha lefolytatná ezt vele szemben a legfőbb szakmai szervezet, a másik szakértő szintén így akarja tisztázni magát. Mindkettejüknek megkérdőjeleződött a pártatlansága a közlekedési büntetőügyben, a kamarának most már elkerülhetetlenül foglalkoznia kellett a nagy botrányt kavart kérdéssel.


Rezesova azt kéri, kerülhessen át szlovák börtönbe
 

Rezesova azt kéri, kerülhessen át szlovák börtönbe

Kezdeményezni fogja áthelyezését szlovák börtönbe Eva Rezesova, akit csütörtökön ítéltek 9 év szabadságvesztésre. Ehhez két jóváhagyást kell megszereznie: egyrészt Magyarországét, amit az illetékes Igazságügyi Minisztérium attól tesz függővé, hogy „szolgálja-e beilleszkedését a társadalomba”. Másrészt a szlovákoknak kell bólintaniuk, ami borítékolható, hisz a szlovák konzul személyesen ülte végig a tárgyalásokat. Megkérdeztük, milyen más szlovák állampolgárok ügyét tartotta ennyire fontosnak, de elhajtott bennünket.


„A szívem a helyén van” – Rezesova az utolsó szó jogán
 

„A szívem a helyén van” – Rezesova az utolsó szó jogán

Rezesova kérlelte a bíróságot, hogy enyhe büntetésért szabjanak ki rá, ügyvédje azzal érvelt, hogy védence azért mégsem egy 14 halálos áldozattal járó buszbalesetet okozott, az ügyész pedig keményen beszólt az igazságügyi szakértőknek – a keddi tárgyalási nappal célegyenesbe érkezett az utóbbi idők legjelentősebb közlekedési bűncselekményének eldöntése. Most először a balesetben meghalt család képviselője is beszélt arról, hogy Rezesova pár év múlva biztosan szabadul, a rokonok viszont soha nem kapják vissza szüleiket, nagyszüleiket.


Újra csattannak a Rezesova-per szakértői
 

Újra csattannak a Rezesova-per szakértői

Először számol be a májusban kirendelt új műszaki szakértő arról, hogyan történhetett a négy halálos áldozattal járó baleset, méghozzá a nyáron élőben rekonstruált bizonyítási kísérlet alapján – ezzel folytatódhat hétfőn Eva Rezesova büntetőpere. A bíróság elszánt, a hét minden napján tárgyalást tart, hogy mielőbb jogerős ítélet születhessen.


Megírtuk, megoldódott: többé nem bűzben tornáznak a diákok
 

Megírtuk, megoldódott: többé nem bűzben tornáznak a diákok

Hálás telefonok és sms-ek érkeztek pilisborosjenőiektől a hvg.hu szerkesztőségébe: alig három nappal azután, hogy beszámoltunk a falu főutcáján elképesztő állapotok közt tartott állatokról, a hatóság megmozdult, és indult is kobozni. Állítják, ez a „fokozatos” eljárás miatt történt pont most, de az a lényeg, hogy többé nem kell kerülgetni az utcán folyó trágyalevet. Vagyis csurgalékvizet, ha már az ügynek köszönhetően elsajátítottuk a hivatalos szóhasználatot.


 

"Miért kell tartásdíjat fizetnem, ha a gyerek nálam van?"

Vége a szünidőnek, a gyerekek újra iskolában, az elvált apákat tömörítő online csoportokban pedig kikophatatlanul ott a kérdés: miért kell legatyásodva zárni a nyarat amiatt, hogy hiába vannak ilyenkor akár a szünidő felében is náluk a gyerekek, a tartásdíjat is fizetniük kell. A probléma régi, mindkét oldal tud érveket felsorakoztatni az igaza mellett, de a családjognak ezt a részkérdését pontosan továbbra sem szabályozzák. Pedig van, aki direkt vacak ruhában küldi vakációzni a gyereket, hogy a másik ilyenkor kistafírozza.


Utálod a szomszédot? Rakd tele a kerted kecskével!
 

Utálod a szomszédot? Rakd tele a kerted kecskével!

Befőttesüvegbe gyűjtették az állati ürülékkel kevert esőlevet az utcáról, majd értesítették a rendőröket a „mintavételről” – így indult az első szeptemberi reggel pár pilisborosjenői számára. A szomszéddal már régóta harcban állnak: a szóbeszéd szerint a férfi bosszúból tart állatokat, mert nem hagyták az iskola közelében kocsmát nyitni. Az önkormányzat egy törvény miatt tehetetlen, a szomszédos iskola udvarán pedig a belháború óta bűzben tornáznak a gyerekek.


Etikai eljárás nem lesz, sőt elnöknek jelölik Rezesova szakértőjét
 

Etikai eljárás nem lesz, sőt elnöknek jelölik Rezesova szakértőjét

Nem folytatja az etikai eljárást saját kamarája az Eva Rezesova által felkért, majd az ügyből kizárt szakértő, Melegh Gábor ellen, sőt jelölik a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) elnökének – tudta meg a hvg.hu. Az igazságügyi szakértők legfőbb vezetőjének javasolt Melegh már el is fogadta a jelölést. A posztra őt javasoló szervezetek vagy nem nyilatkoztak, vagy próbálták megmagyarázni, hogy ez nem is olyan jelölés.