Gergely Zsófia

Gergely Zsófia
Konyhásokat, szülőket okol a menzareform csúszásáért a tárca
 

Konyhásokat, szülőket okol a menzareform csúszásáért a tárca

Biztosan áremelkedést hozott volna az egészségesebb menzakajákat előirányzó rendelet, ráadásul egy hónappal az önkormányzati választások előtt - ezért volt valószínűleg politikai oka is, hogy januárra tolták a reformot. A minisztérium viszont állítja, a közétkeztetési szolgáltatók nem tudtak felkészülni, de találtunk olyan megyeszékhelyet, ahol már 90 százalékban "rendeletkompatibilisan", vagyis egészségesen főznek. Sőt, olyan céget is, ahol annak ellenére is halgaluska levessel és friss tejes turmixszal várják szeptembertől a gyerekeket, hogy ez mégsem lett kötelező.


„Hívja inkább Magnumot, majd ő kinyomozza”
 

„Hívja inkább Magnumot, majd ő kinyomozza”

Többen keresik a profi magánnyomozókat, mióta a TV2-n fut a róluk elnevezett sorozat. Mégsem örülnek, sőt, ki vannak akadva, mert nem lett több megbízásuk, viszont magyarázhatják a műsoron belelkesedett érdeklődőnek, hogy a valóságban nem így, nem ilyen módszerekkel és nem ennyiért dolgoznak. A TV2 szerint viszont egyértelmű, hogy „nem egy-az egyben valóságos”, hanem „valóságon alapuló” történeteket mutatnak be.


 

"Már úgy volt, hogy elviszik a gyerekeket"

Mégsem Ausztráliában fog eldőlni egy 4 éves magyar kislány és öccse sorsa, mert több mint kétéves huzavona után úgy döntött a Kúria, hogy édesanyjukkal maradhatnak Magyarországon. Már megvolt a pontos dátum, amikor a két gyereket – akár hatósági biztosítással – elviszik a kivándorolt apjukhoz, de végül a bíróság valószínűleg precedenssé váló ítéletet hozott: a gyerekek érdeke minden más törvényi rendelkezést felülír. A hvg.hu által feltárt családjogi történet utolsó felvonása.


Magánbizniszért vagy államérdekből repül az utazó nagykövet?
 

Magánbizniszért vagy államérdekből repül az utazó nagykövet?

Több saját vállalkozása is van a magyar gazdaság fejlesztésével megbízott utazó nagykövetnek, Mendelényi Dánielnek – ami teljesen legális, mert ezt jelenleg semmilyen törvény nem tiltja. Az egyiket egy kínai óriáscéggel közösen alapította, de szerinte ennek semmi köze ahhoz, hogy korábban a kínai-magyar kapcsolatokért felelős kormánybiztosságot vezette. Diplomata-útlevelük van, költségtérítés jár nekik, de a szakemberek szerint a nyilvánosság számára átláthatatlan, mit csinálnak az utazó nagykövetek.


Bevonzzuk a gonoszt – megszólal az ördögűző magyar pap
 

Bevonzzuk a gonoszt – megszólal az ördögűző magyar pap

Ferenc pápa elődeinél sokkal gyakrabban emlegeti az ördögöt, a Vatikán pedig nemrég elismerte a nemzetközi ördögűzők társaságát – de mit jelent ez itt, Magyarországon, 2014-ben? Egyáltalán milyen az, ha valakibe belebújik a „gonoszlélek”? Nagy nehezen sikerült találnunk egy magyar exorcista plébánost, aki segített értelmezni az ördög-helyzetet. És akkor már Az ördögűző című filmről is megkérdeztük.


Két feltételt is szabtak a molesztáló Siposnak a szülők
 

Két feltételt is szabtak a molesztáló Siposnak a szülők

Ajánlatot tett diákoknak, ezért kellett távoznia – mindössze ennyit tudtak, ezt is csak pletyka szintjén annak az elit gimnáziumnak a tanárai, amelynek tanulóit 25 évvel ezelőtt a magyartanáruk molesztálta. A neves iskola vezetői először álltak ki, és egy szűk körű sajtóbeszélgetésen azt bizonygatták: az érintett diákok és szüleik összezártak, a téma tabu volt, az eljárást mindenki meg akarta úszni – így lett a végeredmény a zaklatás évtizedekig tartó elhallgatása.


Nem fizet a biztosító, rákos magyar asszony rekedt Brazíliában
 

Nem fizet a biztosító, rákos magyar asszony rekedt Brazíliában

Hiába kötött biztosítást egy mellrákos asszony, mielőtt családjával Brazíliába utazott, amikor kinn megbetegedett, a biztosító kihátrált a szerződésből. Azt állítják ugyanis, hogy a kint elkapott fertőzés összefüggésben van a rákkal, és így arra nem terjed ki a fedezetük. A magyar asszony jelenleg egyedül fekszik egy brazil kórházban, ahonnan addig nem jöhet el, míg a biztosító helyett ki nem fizetik ki ellátásának több mint 3,5 millió forintos költségét. A család a Facebookon indított gyűjtést, hogy haza tudják hozni édesanyjukat.


Halasztás: csak ősszel lesz ítélet a Rezesova-perben
 

Halasztás: csak ősszel lesz ítélet a Rezesova-perben

Többi időre van szüksége a Rezesova-ügybe bevont igazságügyi szakértőnek, ezért mégsem folytatódik jövő héten a másodfokú eljárás – tudta meg a hvg.hu. Így szeptermberben tartják a következő tárgyalásokat, ítélet is akkor születhet. A bíróság fenntartotta addig is a vádlott előzetes letartóztatását, ami ellen Eva Rezesova fellebbezett, mert házi őrizetben szeretné várni a döntést.


Tartozásokat halmozva hízott nagyra Lázár államtitkárának cége
 

Tartozásokat halmozva hízott nagyra Lázár államtitkárának cége

Orvosokat, egy sor alvállalkozót, de még a neki oltóanyagot gyártó állami szervezetet, valamint a NAV-ot sem fizette ki időben a Miniszterelnökség frissen kinevezett államtitkára által vezetett cég. Az Oxivit Kft. éveken keresztül görgetett maga előtt – a végére több százmillió forintra rúgó – adósságot, miközben tulajdonosa, az egészségügyi menedzser Sonkodi Balázs szívesen hivatkozott arra, hogy „ő Lázár spanja”. Az Oxivit Kft-t május 13-án adta el, néhány héttel azelőtt, hogy megkapta a stratégiai ügyekért felelős államtitkári posztot a Lázár János vezette Miniszterelnökségen. És néhány nappal azután, hogy a NAV egy újabb végrehajtást indított a cég ellen.


Fordulat: Megrendezik élőben a Rezesova-balesetet
 

Fordulat: Megrendezik élőben a Rezesova-balesetet

Visszatérve az eredeti helyszínre, megpróbálják egészen pontosan rekonstruálni, hogyan történt a Rezesova-baleset – tudta meg a hvg.hu. A másodfokú bíróság által elrendelt bizonyítási kísérletet ugyanazon az útszakaszon, a balesetnek megfelelő éjjeli körülmények között hajtják végre. Az is eldőlt, ki lesz az új műszaki szakértő, miután a szlovák nő magánszakértőjét, Melegh Gábort nemrég kizárták az eljárásból.


Lefoglaltuk Lázár állítólagos londoni szállását – harmadáron
 

Lefoglaltuk Lázár állítólagos londoni szállását – harmadáron

Mi került Lázár János londoni kétéjszakás szállásdíjában 920 ezer forintba? Eddig sem volt világos, de még kevésbé értjük, miután megkerestük azt a négycsillagos hotelt, ahol a fideszes politikus másodmagával állítólag megszállt. Inkognitóban ajánlatot kértünk két „fontos üzletembernek”, de alig a harmadáért megkaptunk mindent – duplaágyas különszobát, ellátást fitnesszel és uszodával –, mint amennyit közpénzből az út idején kifizettek. Pedig direkt szóltunk, hogy nagyon kényeztessék a vendégeket. Cikkünk megjelenése után befutott a londoni ajánlat az "extrákról" is.


„Fejben mindig léteztek listák, most már le is merik írni” – megszólalnak Lázár kilistázott civilei
 

„Fejben mindig léteztek listák, most már le is merik írni” – megszólalnak Lázár kilistázott civilei

Lázár fácánvadászatát leleplező portál, a nők elleni erőszak ellen küzdő szervezetek, de a korrupciót leleplezni próbálók is felkerültek azoknak a civileknek a listájára, amelyeknek támogatása miatt a kormány hadat üzent a Norvég Civil Alapnak. Többen kifejezetten büszkék a kilistázásra, ami szerintük azt mutatja, hogy mernek kritizálni. Más az egészet egy új gumicsontnak tartja. A sommázott vélekedésük pedig az: bármilyen kormány van hatalmon, aki támadja őket, az tuti ellenzéki címkét kap.


 

"Az sem érdekel, ha nyolc Rolexet hord" – Rogánfalván jártunk

Nem jön ki matematikailag Rogán védekezése, miszerint azért 130 négyzetméteres balatoni villát írt a vagyonnyilatkozatába, mert ennyit használ a testvérével közös ingatlanból. Kikértük húgának a bevallását is, aki pont ugyanekkora házról számolt be, miközben információink szerint a lellei villa nagyjából 220 négyzetméteres lehet. Elmentünk a kis zsákfaluba, ahol a fideszes politikus felnőtt, és jót beszélgettünk minden szakonyfalui Tónijáról, aki a lokális jövendölés szerint egyszer még Orbán Viktor nyomdokaiba lép.


Rezesova védekezést vált: tényleg ivott, de nem volt ittas
 

Rezesova védekezést vált: tényleg ivott, de nem volt ittas

Eddig mindent megtett az ittas vezetésért első fokon elítélt Rezesova védelme, hogy bebizonyítsa: a szlovák nő csak a négy ember halálával végződött ütközés után, sokkos állapota miatt ivott vodkát. A hvg.hu megtudta, hogy másodfokon gyökeresen más védekezési stratégiával állnak elő. Arra fognak hivatkozni, hogy valóban ivott vezetés közben, de pont a karambol előtt – így az alkohol még nem szívódott fel, vagyis fel kell menteni. Információink szerint az ügyvéd azzal is érvelhet, hogy a minimum 165 kilométer per órás száguldás nem az ittasság miatt volt, és amúgy is „csekély sebességtúllépés”-nek számít.