Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Néhány napja egy, a magyar sajtóban nagy port kavaró írás jelent meg a brit The Telegraph oldalán. A lap arról írt, hogy atomtöltetek hordozására is képes katonai repülőgépek érkezhetnek a jövőben Magyarországra, ehhez pedig fejleszteni fogják a kecskeméti repülőteret.
Lapunk kérdésére akkor a Honvédelmi Minisztérium olyan választ adott – „Atomfegyverek behozatala a magyar kormány és az Országgyűlés hozzájárulása nélkül nem lehetséges. A kormány ilyen engedélyt nem adott, és a jövőben sem tervez ilyenhez hozzájárulni” –, amellyel pont a The Telegraph cikkének legfőbb állítását nem cáfolták, vagyis, hogy repülőgépek bizony érkezhetnek Kecskemétre. Ezért is rákérdeztünk rá erre a szerdai kormányinfón is Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternél, aki a következőt mondta, miután kollégánk ismertette vele a HM válaszát:
Ebből következően akkor nem érkezhetnek ilyen gépek, hogy világos legyen. (…) Kérés sem érkezett, tehát legyen teljesen világos.”
Gulyást azonban feltehetően nem tájékoztatták megfelelően. Arról ugyanis a kormány nagyon is tudott, hogy a kecskeméti repülőteret fejleszteni fogják, ráadásul szoros együttműködésben az amerikaiakkal, sőt arra utaló jeleket is találtunk, hogy a miniszter állításával szemben érkezhetnek Magyarországra olyan amerikai repülőgépek, amelyek képesek atomtöltetek szállítására is.
Transzparencia
Magyarországon ha a kormány katonai jellegű beruházásról, fejlesztésről dönt, arról jellemzően kizárólag az olyan részleteket igyekszik a nyilvánosság elé tárni, amelyek aktuális politikai céljait szolgálják. Ha azt szeretnék kommunikálni, hogy javítják az ország védelmi képességeit, akkor arról beszélnek, hogy a NATO által előirányzott GDP-hányadon felül költenek a haderőfejlesztésre. Az viszont a nyíltan Európa-ellenes, szólamaiban sokszor oroszbarát, és az amerikai demokrata kormányzatot élesen bíráló kormányzati kommunikációval nehezen fér össze, ha éppen a NATO katonai képességeit növelő beruházás érkezik Magyarországra, ráadásul részben amerikai forrásból.
A kormányinfót és Gulyás határozott tagadását követően kezdtük el célzottan keresni olyan jeleket, amelyek kifejezetten kapcsolatba hozhatók a kecskeméti repülőtérnek a brit lapban megjelent fejlesztésével. Magyar forrásból ugyan nem, amerikaiból viszont több, ezt megerősítő dokumentumot is találtunk.