Krasznahorkai Lászlót zárt ülésen Szentendre díszpolgárává választották
A HVG megtudta: a város, ahol a Nobel-díjas író tizenhat éven át élt, díszpolgári címet adományozott Krasznahorkai Lászlónak.
A HVG megtudta: a város, ahol a Nobel-díjas író tizenhat éven át élt, díszpolgári címet adományozott Krasznahorkai Lászlónak.
Felszabadító érzés, hogy a magyarok megmutatták: lehet totálisan kontrollálni egy országot, de csak egy bizonyos pontig – mondja a Doppler-trilógiáról is ismert norvég író, Erlend Loe, aki interjúnkban azt is elmesélte, hogyan veszett össze Karl Ove Knausgårddal, és miért ijedt meg az országa korábbi miniszterelnökének testőreitől.
Tudták, hogy rá hallgatnak a cigányok, ezért a NER többször is megpróbálta behálózni Oláh Ibolyát. Ám miután nem állt melléjük, ellehetetlenítették a munkáját, ami egy idegösszeomláshoz vezetett – mondta el a HVG-nek az énekesnő, akit arról is kérdeztük, a beiktatás után más eseményen is odaáll-e majd a Tisza mögé.
Több tízezer magyar nézte rajongva, ahogyan Leitner Bernadett jelnyelven tolmácsolta a Mi vagyunk a Grund című dalt Magyar Péter beiktatása után a Kossuth téren, mondván, „még a tolmácson is látszott a lelkesedés”. A tolmács most a HVG-nek elmondta, mit érzett. Interjú.
Ha nem François Ozon rendezett volna filmet Albert Camus nyolcvanéves Közönyéből, talán fel se tűnne pár kisebb utalás, ami révén a mű mégis eltér az alapjául szolgáló kisregénytől, noha egyébként kifejezetten hagyományos feldolgozásról van szó. Kritika Az idegenről.
Az első tanítási napon a portás nem akarta beengedni őket a Színház- és Filmművészeti Egyetem új épületébe, hiába mondták, hogy ők lesznek a hallgatók, és tanulni szeretnének. Klock-Balog Péter az SZFE állami einstandja utáni első új évfolyamra járt, ő hozta össze először a hallgatókat Vidnyánszky Attilával, végül a HÖK elnökeként próbálta megmenteni a hallgatók szerint politikai okból eltávolított tanárt. Interjú.
Egyre többen mondják azt a színészek közül, hogy „szeretem a szakmámat, de nem bármi áron”, és ez teljesen rendben is van: ha az ember oda akar figyelni a lelki egészségére, és fontos számára a magánélet is, az nem jelenti azt, hogy ne csinálná a színházat is szenvedéllyel – mondja Hartai Petra Junior Prima-díjas színész, A renitens, a Doktor Balaton és az Oltári csajok című sorozatok szereplője. Interjú.
„Részemről nincs árokásás”, a lincshangulatban megfogalmazott ötletek pedig kockáztatnák azokat az eredményeket, amiket a Színház- és Filmművészeti Egyetem elért – mondja exkluzív interjúnkban Sepsi Enikő, aki 2023 óta az egyetem rektora. Új rektori pályázatot az ő beleegyezése nélkül nem lehet kiírni – hangsúlyozza az intézmény vezetője, aki úgy érzi: részben sikerült elérnie, hogy az egyetem teljesen politikamentes legyen.
Abban a monológban minden benne volt, amit a Fidesz képviselt – mondta a HVG-nek a Gajdics Ottó HírTV-s bölcsességeit tangósítva bemutató videók alkotója, Mronk, aki elmesélte, hogyan jutott eszébe megzenésíteni a jelenetet, hogyan élesítette sebtében egy utazás előtt a videót, és hogyan figyelte aztán, ahogyan felrobbantja az internetet. Azt is elmondta, mit javasol Magyar Péternek.
Még a választás előtt gyorsan kiosztott ötmilliárd forintot a Fidesz azoknak, akiknek ki szokta osztani, de már a látszatra se ügyeltek: egyetlen független társulat se kapott egy fillért se, de L. Simon László vagy a Tiborcz Istvánnal összefüggésbe hozható büfés sehogy sem tudnak kimaradni a szerencsések köréből.
Nemzeti oldal? Család? Konzultáció? Migráns? Karmelita? Annyi szó volt, amelynek a bukott propagandagépezet új jelentést akart adni és kisajátítani a Fidesz számára. Itt az idő, hogy visszaadjuk ezeknek az igazi értelmét, és úgy használjuk őket, ahogyan valóban kell.
Amióta bejelentették, hogy Freddie Mercury után Michael Jacksonról is százötven millió dolláros film készül, nagy kérdés volt, ugyan mit kezdenek majd az alkotók a sztárt ért súlyos vádakkal. Megnéztük a filmet, és kiderült, hogy a kérdésre olyan válasz született, amellyel a nézők jártak a legjobban. Kritika.
Török-Illyés Orsolya kopaszon játszotta el a most mozikba került, Pipás című film főhősét, a férfinak öltözve férfiakat gyilkoló Pipás Pistát, és még játsszák a mozik a Mambo Maternica című, a gyerekvállalásról szóló filmet, amelynek szintén ő az egyik főszereplője. Interjú a filmekről és a korábbi, Hajdu Szabolccsal közös munkákról.
Amikor megjelent az előzetes, megijedtek, mert a Fidesz-propaganda nem kezdte el gyalázni őket – mondta el Topolánszky Tamás Yvan, a Tavaszi szél – Az ébredés című, a Tisza Pártról szóló dokumentumfilm rendezője és Sümeghy Claudia producer. Volt olyan család, ahol a fideszes nagymamát és a mi hazánkos rokont is a film tette Tisza-szavazóvá, a készítők nem zárják ki, hogy munkájuk hozzájárulhatott a kétharmadhoz. Interjú a film hatásáról a választásra.
A Nemzeti Színház igazgatója elmondta: valóban társulati ülést tartottak, amely „egy általános helyzetértékelést szolgált”.
A kormánypárti Nézőpont Intézet vezetője elismerte, hogy a Tisza győzelme várható, később viszont kifejezte aggodalmát, amiért Magyar Péter aligha számíthat partnerségre a Türk Tanácstól.
„Nem szabad ezt politikává tenni” – mondja Kossuth-díjáról a frissen kitüntetett színész, Gáspár Tibor, aki hosszas mérlegelés után vállalta, hogy eljátssza Göncz Árpádot a Blokád című filmben, miután meggyőződött róla, hogy a forgatókönyvben nincs propaganda. A Miskolci Nemzeti Színház színésze ugyanakkor hozzáteszi: van különbség jó és rossz propaganda között, és amitől jobb lenne az élet ebben az országban, ahhoz szívesen adná az arcát.
A menstruáció nem tabu, amiről suttogva kell beszélni, a kisgyerekeknek pedig úgyis egészen kiskoruktól fogva lesznek kérdéseik a test működéséről. Ezért is írt gyerekeknek szóló, kedves és segítő szándékkal teli könyvet Benkovics Júlia a menstruációról Megvan? címmel. A szerzőt arról kérdeztük, hogyan érdemes a gyerekekkel a testükről beszélgetni.
A NER nem pusztán azért tud tizenhat éve úgy működni, ahogy a diktatúrák vagy a maffia szoktak, mert Orbán Viktor olyan biztos kézzel tartja egyben a rendszert. Hanem azért is, mert biztosak lehettek benne: senki nem fog megszólalni. Ennek most vége.
A kérdés korántsem költői, és a választ is elég egyszerű megkapni rá, csak meg kell nézni Pálfi György – nem véletlenül – Tyúk című új, állami támogatás nélkül, görög és német forrásból készült filmjét, hogy egy csirke szemszögéből láthassuk a világot másfél órán keresztül. Kritika.