Kovács István

Kovács István
Nem volt alapja a fészekrakásnak
 

Nem volt alapja a fészekrakásnak

17 ügyben 150 személy – köztük egy ügyvéd - vált a miskolci „Fészekrakó”program gyanúsítottjává. Az érintettek visszaéltek az állam kedvezményes lakásvásárlási programjával, aminek az lett a következménye, hogy a lakhatási költségek elmaradása miatt az Avas lakótelep számos társasháza csődközeli helyzetbe került. A B.A.Z. Megyei Főügyészség hosszas nyomozati munka után ezen a héten emelt vádat a nagy felháborodást kiváltó csalási ügyben.


Barcikai szoci gyűlés: „primitív, pártos, részrehajló, porszagú iromány”
 

Barcikai szoci gyűlés: „primitív, pártos, részrehajló, porszagú iromány”

Az emberek nem új alkotmányra vágynak, hanem súlyos gondjaik megoldására. A közbiztonság a nagy ígéretek ellenére tovább romlik, a közmunkaprogramok csökkentésével folyamatosan nő a szegénység, a polgárok jogait pedig korlátozták – hangzott el a kazincbarcikai „első részországgyűlésen”, amelyről az 52 fős MSZP képviselőcsoportból csak néhányan hiányoztak. Kolláth György alkotmányjogász – saját stílusában – az új alkotmánytervezetet szedte ízekre.


Mi újság az egri borvidéken? - interjú a hegybíróval
 

Mi újság az egri borvidéken? - interjú a hegybíróval

Az Egri Hegyközség területén javában zajlik a szőlő metszése, amiből a borászok már az idei termésre tudnak következtetni. Tarsoly József hegybíró szerint a tavalyi sok csapadék lazává tette a vesszők szerkezetét, amire korán érkezett a kemény fagy. Ezért több területről jelezték a metszést végző borászok, hogy a rügyenként várható fürtszám átlagosan az egyet sem éri el a szokásos kettő-három helyett.


Hatodszor is Felsőtárkányon alvadt meg a rekordkocsonya
 

Hatodszor is Felsőtárkányon alvadt meg a rekordkocsonya

Pénteken 12 és 20 óra között főtt Felsőtárkonyon az a 65 liter kocsonyaalap, amely ma délelőttre megalvadt, így már a hatodik országos rekord fűződik Jankó István nevéhez. Mától ez a világ legnagyobb négyszögletes üvegtányérjában hitelesített kocsonya.


Pásztor Albert: a mélypont még nem jött el, a jövő megjósolhatatlan
 

Pásztor Albert: a mélypont még nem jött el, a jövő megjósolhatatlan

Pásztor Albert tíz éven át vezette Magyarország legnagyobb létszámú és ügyfélforgalmú rendőrkapitányságát, részese volt több címlapos bűncselekmény felderítésének. A rendőr ezredes 32 év szolgálat után kérte a nyugdíjazását, és 2011. január 14-től felmentési idejét tölti. Úgy véli: 2009-ben talán nem volt szerencsés cigány nemzetiségű bűnözőkről beszélni, de akkor úgy érezte, a tények elhallgatása nem egyeztethető össze a lelkiismeretével.


A magyar pisztráng dícsérete – receptek
 

A magyar pisztráng dícsérete – receptek

Az idei év rapszodikus időjárása hatással volt a lillafüredi halállományra is, a kemény telet pikkelyükben érezve, a megszokott november helyett már szeptember végén ívtak az őshonos sebes pisztrángok. Egyébként a hipermarketek zöme inkább olcsó török, olasz, vagy éppen panamai pisztrángot árul a minőségi magyar termék helyett – tudtuk meg Hoitsy Györgytől, a pisztrángtelep tulajdonosától, aki több éven át Borsod megye halászati felügyelője volt.


Szűrővizsgálat az ózdi Hétes-telepen
 

Szűrővizsgálat az ózdi Hétes-telepen

Három orvos és három mentőtiszt végzett szombaton 10-16 óra között szűrővizsgálatot a cigányok lakta ózdi Hétes-telepen. A közel száz önként jelentkező páciens között nem volt fertőzőbeteg, viszont többeknek tüzetesebb vizsgálatot ajánlottak az egészségügyi szakemberek.


 

"Nem kap szociális segélyt, aki legaláb 30 napot nem dolgozik"

Aki munkaképes és jövőre legalább 30 igazolt munkanapot nem dolgozik le, annak 2012-ben semmiféle juttatás nem jár – jelentette be Ózdon, a Bolyai Farkas Szakképző Iskolában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára,. Az államtitkár egy új, 120 millió forint értékű CNC labor átadásán vett részt, a beruházást uniós pénzek finanszírozták.


Az edelényiek csak a száraz őszben bízhatnak
 

Az edelényiek csak a száraz őszben bízhatnak

A júniusi árvíz utáni helyreállítások még zajlanak Edelényben, ám a Bódva gátjának megerősítése, magasítása még el sem kezdődött. A korábban károsult családok veszélyben érzik magukat, és nem tudják, mi lesz, ha újra jön a víz. Egyelőre csak a száraz őszben bízhatnak.


Cukorvilág: milyen egy marcipánszoba?
 

Cukorvilág: milyen egy marcipánszoba?

A világon egyedülálló bemutatóterem működik Egerben, a minaret lábánál, ahol közel 130 cukrászati mestermunka és egy komplett barokk marcipánszoba ejti ámulatba a látogatót. Készítőjük a kétszeres Guinness-rekorder Kopcsik Lajos mestercukrász, aki most éppen egy ötven darabból álló guruló tárlat készítésén fáradozik. Jövő év végén közkívánatra indulhat útjára ez a vándorkiállítás.


Orbán: nagy támogatás esetén felgyorsítom a kormányzást
 

Orbán: nagy támogatás esetén felgyorsítom a kormányzást

Magas a rezsi, kevés a nyugdíj, sok a bűnözés, a cigányokkal való együttélés pedig még messze van az ideálistól. Ezért kérek a vasárnapi választáson igen nagy támogatást – ami egyben véleményalkotás is lesz az elmúlt félévi munkánkról –, hogy azt követően fel tudjam gyorsítani a kormányzást és további törvényekkel élhetőbbé tehessük az országot – mondta ma délutáni ózdi látogatásán Orbán Viktor.


Mesterházy: jön az MSZP gyökeres átalakítása
 

Mesterházy: jön az MSZP gyökeres átalakítása

Az önkormányzati választások után azonnal megkezdjük a Magyar Szocialista Párt gyökeres átalakítását, akit szégyellnünk kell korábbi dolgaiért, attól megszabadulunk – nyilatkozta Ózdon Mesterházy Attila, akit kampánykörútján a borsodi kohászvárosban csupán másféltucatnyi szimpatizáns várt. A hagyományosan baloldali városok közé sorolt Ózdon MSZP színekben nem is indul polgármesterjelölt.



Komolyzenének tapsoltak a cigányok Hétes-telepen
 

Komolyzenének tapsoltak a cigányok Hétes-telepen

Szisztematikus építkezés zajlik Ózd egyik cigánytelepén. A 12 éve elkezdett munkának már láthatóak az első eredményei. A közel száz százalékos munkanélküliséggel küzdő Hétes-telepen élők eljutottak odáig, hogy már önerős terveket szövögetnek életkörülményeik javítására. Ebben Bódis Kriszta céltudatos, kitartó munkája is komoly szerepet játszott.


Hétesi cigányok, Bódis Kriszta és a focipálya
 

Hétesi cigányok, Bódis Kriszta és a focipálya

Füves futballpályát építettek az ózdi Hétes-telep lakói. A sportlétesítmény helyén egy héttel ezelőtt még hatalmas szemétkupacok álltak, ám hívó szóra összefogott 30-40 munkaképes ember és munkához látott. A gyepszőnyeggel leterített területet sajátjukként kezelik.



Életfogytiglant kaphat a kislányt és apját meggyilkoló ózdi „mészáros”
 

Életfogytiglant kaphat a kislányt és apját meggyilkoló ózdi „mészáros”

Május 10-én kezdődött, ma, 14-én hirdetnek ítéletet az ózdi kettős gyilkosság néven elhíresült perben. Az ügyész indítványozása után akár életfogytig tartó büntetést is kaphat a 23 éves T. Ádám, aki 2008. szeptember 24-én hidegvérrel lelőtte hitelezőjét, B. Sándort, és hogy ne maradjon tanú - meggyilkolta B. Sándor 10 éves kislányát, Bernadettet is.


Tanmese
 

Tanmese

Nyolcvan borsodi munkanélkülit próbálnak felkészíteni az álláskeresésre egy közel 70 millió forintos mintatanfolyamon – az első félidő sikert hozott.


Pokorni: lesz megint buktatás és osztályzat
 

Pokorni: lesz megint buktatás és osztályzat

A buktatásokról ismét az iskolának kell határoznia, rövidíteni kell a szakképzést, a családi pótlék pedig csak akkor járjon, ha a szülők iskolába járatják gyereküket – mondta ózdi lakossági fórumán Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikus alelnöke.


Kissikátor, ahol a Jobbik az élen végzett
 

Kissikátor, ahol a Jobbik az élen végzett

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú választókerületében nagyjából beigazolódtak az – EP-választások eredményéből kiinduló – előzetes várakozások: nyert a Fidesz-KDNP, a Jobbik a második helyen végzett és harmadik lett az MSZP. Az egyéni országgyűlési képviselőjelölt-választás első fordulójában viszont Kissikátorban a Jobbik Magyarországért Mozgalom lett a befutó.