Kovács István

Kovács István
A Fidesz adta, a Fidesz elvette: tíz éve késik a kárpótlás Ózdon
 

A Fidesz adta, a Fidesz elvette: tíz éve késik a kárpótlás Ózdon

Kevesebb mint egy évet adott az első Orbán-kormány az 1980-as, 1990-es években becsapott ózdiaknak, hogy düledező házaik felújítására kártérítést kérhessenek az államtól. A martinsalakos házak tulajdonosainak egy jelentős része így elesett a támogatástól, pedig lakásaik, házaik repedeznek, az idő múlásával életveszélyessé válhatnak. A kárvallottak panaszai idén az Alkotmánybíróságról is visszapattantak.


Árvíz: szemfényvesztés védekezés helyett
 

Árvíz: szemfényvesztés védekezés helyett

Nem végezték el a 2010-es árvíz utáni helyreállítási munkákat Edelény körül, így a város kiszolgáltatva vár egy esetleges újabb árhullámot – mondta a hvg.hu-nak Molnár Oszkár polgármester, aki szerint a politika is közrejátszik abban, hogy a kormány hanyagolja települését. Máshol is aggódnak az árvízi helyzet miatt, több helyen viszont jelentős védművek épültek.


Ahol a csapvíz is óriási kincs - gettóból lakóhely Ózdon
 

Ahol a csapvíz is óriási kincs - gettóból lakóhely Ózdon

Bódis Kriszta író-rendező alapítványának köszönhetően átalakulóban van Ózd egykori lepusztult gettónegyede, a Hétes-telep. A héten átadott új fürdőház nagy kincs a telepen élő cigány családoknak: végre nem a közkútról kell hordaniuk a vizet, ha mosni vagy fürödni akarnak. A lepusztult, romos épületet a helyiek állították helyre.



Házak százait lopták el Ózdon. Nyomor a kövön - galéria
 

Házak százait lopták el Ózdon. Nyomor a kövön - galéria

Megközelítheti akár a hétszázat is az elmúlt húsz évben Ózdon illegálisan lebontott önkormányzati bérlakások száma. Két – egyenként 96 lakásos – épületet maga a tulajdonos önkormányzat robbantott le, mert csak így tudta biztosítani a mintegy tízezer lakosú Béke-telep viszonylagos rendjét. A kohászvárosban egész utcákat loptak el arra szakosodott csoportok - a rendőrség, az önkormányzat tehetetlen.


Nem kellett a külföldi tőke a Fidesznek a pusztuló szellemvárosban
 

Nem kellett a külföldi tőke a Fidesznek a pusztuló szellemvárosban

Miközben húsz éve képtelen kezelni a szocializmus borzalmas örökségét Ózd, a válság és a rossz politikai döntések tovább lökték a lejtőn Borsod megye egyik legszegényebb települését. A cégek sorra hagyják el a várost, amit a középosztály, a szakképzett réteg is követ. A rendszerváltás óta 14 ezer ember menekült el a reménytelenség városából.


Unta a vitát, ezért betiltotta a beszédeket a Fidesz
 

Unta a vitát, ezért betiltotta a beszédeket a Fidesz

Terjednek Borsodban az ellenzék által bírált és antidemokratikusnak tartott intézkedések. Csütörtökön Miskolcon csonkítottak a képviselők véleménynyilvánítási lehetőségein. A megye második legnagyobb városában, Ózdon már korábban megszüntették a napirend előtti felszólalásokat, amit áprilisban tetéztek a széksértési rendelettel. A közigazgatási hivatal idáig nem emelt kifogást az intézkedésekkel szemben.


Egerben a bankoké minden: így mennek csődbe az autószalonok
 

Egerben a bankoké minden: így mennek csődbe az autószalonok

Egyre több autószalon áll üresen szerte az országban. A folyamat legújabb vesztese az egri Farkas Autóház, amelynek a szalonjaiból a bankok kiseperték a teljes árukészletet. A Citroen és Mazda, valamint az utóbbi pár hónapban Chevrolet márkájú gépjárműveket is forgalmazó társaság vezetői kénytelenek voltak az évekig jól prosperáló vállalkozásukat végelszámolással megszüntetni.


Miért nem fogadják el a parkolóautomaták a 100 forintost?
 

Miért nem fogadják el a parkolóautomaták a 100 forintost?

Bosszantó dolgot tapasztalhat az autós, ha 100, vagy 200 forintos érmével szeretne parkolójegyhez jutni az automatából. A gép ugyanis szelektál, a pénz egy részét elfogadja, a többit azonban visszadobja. Ennek oka, hogy a fémpénzekbe mágnesezhető anyag került, ami ha kifejti hatását, megzavarja a szerkezetet.


3500 kilométert teker New Yorkig a magyar kerékpáros békekövet
 

3500 kilométert teker New Yorkig a magyar kerékpáros békekövet

Augusztus 9-én repül New Yorkba Zelei József, hogy 3500 kilométer kerékpárút megtétele után bekerekezzen a terrortámadás áldozatául esett World Trade Center helyén tartandó megemlékezésre. A WTC-t 2001. szeptember 11-én 8 óra 46 perckor érte támadás, amikor eltérített repülőgépek csapódtak az épületekbe.


Lőttek a közfoglalkoztatásnak több megyében
 

Lőttek a közfoglalkoztatásnak több megyében

Borsodban 21, Hevesben 10, Nógrádban 11 önkormányzat rövid idejű közfoglalkoztatásra beadott pályázatát utasította el az utóbbi pár hétben a munkaügyi központ. Ennek oka az volt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Belügyminisztériumhoz került a közfoglalkoztatás koordinálása és az átmeneti időszakban zajlott az átadás-átvétel folyamata.


Nincs többé őrség a miskolci
 

Nincs többé őrség a miskolci "gettóban"

Ötven fős városőrség működik 2008. novemberétől Miskolcon, de járőrözésük leginkább az Avas lakótelepre koncentrálódott. Akkorra költözött 500 család a fészekrakó program segítségével a városrészbe, akiknek antiszociális viselkedését nem tudták kezelni az ott élők. A városőrség ebben segített, ám július 1-től Miskolc önkormányzata nem tart igényt a munkájukra.




Kihúzzák az uzsorások méregfogát
 

Kihúzzák az uzsorások méregfogát

Több uzsorást elfogtak már Ózdon, mint az ország más kapitányságain összesen. Ez a bűnözési forma régóta ismert az egész országban, de a korábbi jogszabályok alapján éveken át nem volt lehetőség az elkövetők felelősségre vonására.


Önkormányzati kilakoltatások: meglépik, vagy nem lépik?
 

Önkormányzati kilakoltatások: meglépik, vagy nem lépik?

Borsod-Abaúj-Zemplén megye városi önkormányzatainak többsége csak azokkal a lakásbérlőkkel szemben hajtja végre a kilakoltatásról szóló bírósági ítéleteket, akik semmiféle szándékot nem mutatnak az együttműködésre. Pedig a nagyobb városok tízmilliókban mérik a kintlévőséget. Április 15-től a helyhatóságok élhetnek jogaikkal a notórius nem fizetőkkel szemben.


Botrány egy panzióban: nőket vert a polgármester – fotóval
 

Botrány egy panzióban: nőket vert a polgármester – fotóval

Széken ülő hölgy fejét találta telibe Beri Tamás polgármester rúgása, amit ő tagad. Dubicsány panziójában ünnepelt a napokban egy nagyobb társaság egy születésnapot, ami tettlegességgel zárult. Az ügy gyanúsítottja a szemtanúk szerint Tornanádaska független polgármestere - tudta meg a hvg.hu.


Pofa be! – képviselő-testületből rögtönítélő bíróság
 

Pofa be! – képviselő-testületből rögtönítélő bíróság

Széksértésről szóló rendelet került be Ózdon a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatába, amelynek alapján a testületi többség szótöbbséggel megállapíthatja, hogy egy-egy hozzászólás sértő volt-e egy másik képviselőre nézve. Ha a „rögtönítélő bíróság” megállapítja a széksértést, azonnali tízezer forint pénzbüntetést szavazhatnak meg. Az új SZMSZ-re csupán két testületi tag mondott nemet.


Dől a szocpolos dominó Borsodban
 

Dől a szocpolos dominó Borsodban

A félmilliárd forint kárértékű, taktaközi szocpol csalás néven elhíresült ügynek 199 vádlottja van, amelynek nyomozása befejeződött és már a bírósági szakba ért. Jelenleg újabb hasonló bűncselekményekben nyomoz a megyei főügyészség, amelyeket Edelényben és az abaúji térségben, valamint Miskolc városban követtek el.


Gyurcsány már a Fidesz bukását vizionálja
 

Gyurcsány már a Fidesz bukását vizionálja

Egy inaktív Gyurcsány Ferenc ült szerdán az MSZP kazincbarcikai „részországgyűlésén”, úgy viselkedett, mintha némaságra lenne ítéltetve. Pedig egyre többet blogol és gerjeszti a vitát maga körül, olyannyira, hogy internetes megszólalásait már a kormánypárt is kritikával illette. A volt miniszterelnököt a világhálón betöltött szerepéről, a kormány munkájáról és az egyre jobban érzékelhető elszegényedésről kérdeztük.