Az Európai Űrügynökség (ESA) németországi Darmstadtban lévő földi irányító központjában óriási izgalommal várják a Földtől 1,25 milliárd kilométerre lejátszódó eseményt, amely rendkívül kockázatosnak ígérkezik. A Huygens karácsonykor vált le több mint hétévi utazás után a Cassini amerikai űrszondáról, amely július 1-jén állt Szaturnusz körüli pályára.

A Huygens leereszkedés közben készített felvétele a Titánr felszínéről © NASA

Ma közép-európai idő szerint délelőtt a Huygens 1270 kilométeres magasságban lép be a Titán légkörébe, és megkezdi ereszkedését a hold felé, eközben három ejtőernyőt használ el. Az első, a legkisebb, 2,6 méter átmérőjű fékezőernyő a felszíntől 180 kilométeres magasságban nyílik ki. A szonda ezt mindössze 2,5 másodpercig használja, majd kibontja főernyőjét, amely 8,3 méter átmérőjű.

A Huygens ezt követően – mintegy 160 kilométeres magasságban – kezdi meg tudományos munkájának zömét. Méri a Titán légkörének jellemzőit, és közben fényképez, hanghatásokat rögzít. A Huygens a várakozások szerint mintegy 1100 fotót készít.

Körülbelül 125-110 kilométerre lesz a felszíntől, amikor ledobja fő ernyőjét, és kinyitja a harmadikat is, amely 3 méter átmérőjű. A Huygens ezután – már készülve a felszín megközelítéséhez – működésbe hozza radaros magasságmérőit. Hatvan kilométertől kezdve már nem az előre betáplált programja szerint cselekszik, hanem magára lesz hagyatva.

A Titan felszíne 16 kilométer magasból. A bal oldalon talán folyómedrek látszanak, jobbra pedig alighanem folyékony metán alkotta tenger. © NASA

Négy perccel a tervezett leszállás előtt bekapcsolja lámpáját, amely lehetővé teszi, hogy felmérje a reá váró felszíni viszonyokat. Ekkor következhet el a történelmi pillanat: a Huygens leszáll a Titánra. Ha ez sikerül, a Titán lesz – a Hold, a Vénusz, a Mars és az Eros kisbolygó után – az ötödik égitest, amelyre épségben ember alkotta szerkezet eljutott.

Az ereszkedés és a remélhetően sikeres leszállás közben a Cassini veszi a Titán adatait, de még nem tájékoztatja a földi irányítást a majd 2 és fél órásra tervezett manőver részleteiről. A Föld körül keringő Hubble űrtávcső és a Hawaii-szigeteken lévő Keck óriásteleszkóp azonban „szemét" a Titánra veti, és igyekszik a Huygens útját követni.

A tudósok nyomatékosan felhívják a figyelmet arra, hogy a Huygenst alapvetően atmoszférakutató eszköznek tervezték. Ha már legfontosabb feladatát teljesítette, a Titán légkörének, időjárási viszonyainak, a lehetséges csapadékainak jellegét és környezetének egyéb jellemzőit felmérte, óriási sikerről lehet beszélni, de a koronát kétségtelenül azt tenné fel az egész vállalkozásra, ha a Huygens épségben elérné a Titánt. Ettől kezdve – ha még működőképes marad – minden egyes munkaperce külön ajándék lenne a földi irányításnak.

Rendkívül sok a veszélyforrás – mutatnak rá a szakemberek. Nem tudni például, hogy milyen körülmények várnak a Huygensre, milyen elemekkel, esetleges viharokkal, metán- vagy etánzáporokkal kell megküzdenie az ereszkedés közben. Nem is beszélve arról, hogy viszonylag nagy – másodpercenkénti 5-6 méteres – sebességgel huppan le az égitestre.

Az első kép a Titán felszínéről. A szikla- formájú tömböket valószínűleg jég, vagy valamilyen fagyott gáz alkotja. © NASA

A Titán az egyetlen hold a Naprendszerben, amely sűrű, még a földinél is sűrűbb légkörrel veszi körül magát. Atmoszférája nitrogéndús, akárcsak a mi bolygónk légköre. A Titánon borzasztó hideg van, az átlaghőmérséklet majd mínusz 180 Celsius fok, így a Földön gáznemű metán vagy etán ott cseppfolyós állapotban van jelen. Valószínűleg nagy kiterjedésű metán-, illetve etántengerek is borítják a felszínét, így azt sem tudni, hogy a Huygens szárazföldre száll le, vagy például egy metánóceán kellős közepén találja magát.

A Huygens működésének korlátait a fagyos viszonyok alaposan behatárolják. Így a leszállás után körülbelül fél óra elteltével mindenképpen el kell búcsúznia a Cassinitől és következésképpen a Földtől. Akkumulátorai a nagy hidegben lemerülnek, és különben is a Cassini ekkorra már vételkörzeten kívül lesz, antennáját pedig a Titánról a Föld felé fordítja, hogy közvetítse a Huygens neki küldött adatait.

A Titán bevételére készülő szonda nevét a hold felfedezőjéről, a XVII. században élt Christiaan Huygensről kapta. A holland csillagász és matematikus 350 éve, 1655-ben pillantotta meg saját készítésű távcsövével a Titánt, amely így a Szaturnusz első felfedezett holdja lett. Jelenleg már 32 társáról tudunk.
A Földről távcső segítségével, szabad szemmel is megfigyelhető Szaturnusz, amelyet már az ókorban ismertek, a Naptól számítva a Naprendszer hatodik bolygója. Főként hidrogénből és héliumból áll, halmazállapota a nagy nyomás miatt folyékony. Szilárd felszíne nincs, csak a centrumában feltételeznek szilárd kőzetjég magot. Mintegy 1000 km vastag légkörének hőmérséklete -180 és -195 Celsius-fokra is süllyedhet. Az óriásbolygót gyűrűrendszer öleli, amelyre már Galilei is felfigyelt 1610-ben. Ennek gyűrű jellegét 1659-ben Christiaan Huygens holland fizikus, csillagász ismerte fel, 1671 és 1684 között pedig Jean-Dominique Cassini francia csillagász jeleskedett feltárásában.

Az égitestnek 33 ismert holdja van, melyek közül a Titán a legnagyobb (Huygens fedezte fel), s ez a Naprendszer egyetlen olyan holdja, amelynek számottevő légköre van. A Titánt elsőként a Pioneer-11 amerikai űrszonda közelítette meg 1979-ben, majd 1980-1981-ben a Voyager-1 és a Voyager-2. A Szaturnusz kutatásának fontosabb állomásai 1990 óta:

1990. június 7. Az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA közzétette az első olyan felvételeket, amelyek a világűr mélységeiből mutatták Naprendszerünket. A fényképeken a Nap kilenc bolygója közül hat látható: a Neptunusz, az Uránusz, a Szaturnusz, a Jupiter, a Föld és a Vénusz.

1990. július 4 . Az Európai Űrkutatási Ügynökség (ESA) és a NASA Párizsban bejelentette, hogy közös űrkutatási programot indít: a Cassini-terv keretében kutatószondát küldenek a Szaturnusz és annak holdja, a Titán megfigyelésére.

1990. július 24. A Voyager-2 kutatószonda által készített mintegy 30 ezer felvétel számítógépes elemzése alapján az amerikai tudósok felfedezték az óriásbolygó újabb holdját, a Pánt.

1990. október Hatalmas vihar tombolt a Szaturnusz légkörében. A jelenséget a Föld körül keringő Hubble óriásteleszkópon vizsgálták. A különös „légmozgás" oka az égitesten bekövetkezett felmelegedés volt.

1995. május 22. A Föld keresztülhaladt a Szaturnusz gyűrűinek síkján, s eközben 24 percre eltűntek a bolygó gyűrűi. Ennek köszönhetően amerikai csillagászok újabb két holdat fedeztek fel az égitest körül.

1997. október 15. Cape Canaveral-ről felbocsátották a nukleáris meghajtású amerikai-európai Cassini-Huygens űrszonda párost, amely 3,5 milliárd kilométer megtétele után, más bolygók gravitációját is felhasználva, 2004-ben érte el a Szaturnuszt. Magyar szakemberek is részt vettek az expedícióban használt tudományos berendezések közül kettő – a magnetométer és a plazma spektrométer – kifejlesztésében.

1998. szeptember Európa Infravörös Űrobszervatóriumának a szakemberei víz jelenlétére utaló párát figyeltek meg a Titánon.

1999. január 14. Kisebb hibát észleltek a Cassini tájékozódási rendszerében, miközben az űrszonda takarék üzemmódra állt át.

1999. augusztus 18. Az űrszonda sikeresen elhaladt a Föld mellett, s folytatta útját a Szaturnusz felé.

1999. december 22. Az amerikai-európai szondapáros elérte a Mars és a Jupiter között lévő kisbolygó-övezetet.

2000. október 10. Kiváló minőségű színes felvételeket küldött a Cassini a Naprendszer legnagyobb bolygójáról, a Jupiterről.

2001. július Egy nemzetközi kutatócsoport a Szaturnusz körül keringő újabb 12 holdat fedezett fel.

2002. november 1. A Cassini elküldte első, 285 millió kilométer távolságból készített felvételét a Szaturnuszról, amely ekkor került először az űrszonda látókörébe.

2002. december 19. Csillagászok megállapították, hogy a Titán légkörében a Földhöz hasonló felhőképződési folyamatok mennek végbe.

2004. május 18. A Cassini belépett a Szaturnusz rendszerébe, majd június 3-án elhaladt az egyik nagy külső hold, a Phoebe mellett. 11-én felvételeket készített az égitestről.

2004. július 1. Az űrszonda ráállt az óriásbolygó körüli pályájára, s ezzel megkezdte négy évre tervezett ottani keringését. A program szerint nemcsak a Szaturnuszt és annak gyűrűrendszerét vizsgálja, hanem 31 ismert holdjából hetet.

2004. augusztus 17. Újabb két holdat fedezett fel a Szaturnusz körül a Cassini.

2004. augusztus 24. A szonda sikeres pályamódosítást hajtott végre, hogy biztonságosan haladjon el a Titán mellett, s elkerülje az óriásbolygó veszélyes jég- és kőgyűrűit.

2004. szeptember 15. Az űrszonda látványos felvételt készített nagy látószögű kamerájával egyszerre öt Szaturnusz-holdról (Dione, Enceladus, Tethys, Mimas és Rhea).

2004. október 26. A Cassini elkészítette az első fényképeket a Titánról, s radarral feltérképezte annak felszínét, amikor az addigi legkisebb távolságra (mintegy 1200 km-re) haladt el mellette.

2004. november 10. Az űreszköz kimutatta, hogy a legnagyobb Szaturnusz-holdon vulkáni tevékenység van.

2004. november 24. A Cassinihez kapcsolt Huygensen elvégezték a tizenhatodik, s egyben az utolsó, „repülés közbeni tesztet". A próba sikeres volt.

2004. december 25. A Huygens sikeresen levált a Cassiniról, s megkezdte útját a Titán felé.

2005. január 14. A Huygens a tervek behatol a Titán sűrű légkörébe, s megpróbál leereszkedni annak felszínére. Ha ez sikerül, a Titán lesz - a Hold, a Vénusz, a Mars és az Eros kisbolygó után - az ötödik olyan égitest, amelyre ember alkotta szerkezet száll le.