Mint a Corriere della Sera című olasz lap írta, az archeológusok a 70-es években találtak Geissenklösterle barlangjában (Baden-Württemberg tartomány) 31 mamutagyar-darabot, amelynek további vizsgálatához, elemzéséhez hiányoztak az anyagi források. Több mint 30 év után nyílt erre lehetőség, és a régészek rájöttek, hogy a csontok egy furulya darabjai. A rekonstruált hangszer 18,7 centiméter hosszú és három lyuka van.

A C-14-es vizsgálat alapján a kutatók először 35 ezer évesnek hitték, egy másik, pontosabb adatokat szolgáltató vizsgálati módszer azonban 37 ezer évet mutatott ki. Korábban találtak ugyanebben a zónában furulyákat, de azok későbbi eredetűek voltak, és minőségileg gyengébbek, mivel madárcsontból faragták őket.

1966-ban Ivan Turk, a szlovén tudományos akadémia paleontológusa jelentette be, hogy a szlovéniai Divje Babe I. ásatásokon, amely egy neandervölgyi ember egyik települése volt, találtak egy 45 ezer éves furulyát. Medvecsontból készült, és több lyuk volt belefúrva. A leletet azonban a tudományos világban nem találták meggyőzőnek, olyan értékelések is elhangzottak, amelyek szerint ezeket a lyukakat egy állat harapta a csontba.

A geissenklösterlei lelet minőség szempontjából is jelentősebb, mivel mamutagyarból készült, amelyet az akkori munkaeszközökkel nehezebb volt kifaragni, másrészt a hangja is tökéletesebb. Friedrich Seeberger zenei régész, aki már számos történelem előtti hangszert rekonstruált, kijelentette: a paleolitikum embere képes volt esztétikus, variációkban gazdag zenét alkotni, és mivel vállalta a mamutcsont kifaragásának minden nehézségét, bizonyára fontos szerepet játszott életében a zene.