Susan Goldin-Meadow (University of Chicago, US) azt figyelte meg, hogy a gyerekek ösztönösen utánozzák tanáraik kézmozdulatát, és a legjobban utánzók tanulnak a legjobban. A kutató javasolja, hogy hagyják gesztikulálni a gyerekeket. Goldin-Meadow munkatársaival 160 nyolc-tíz éves gyereknek adott matematikai feladatokat. Egyeseknek csak szóban magyarázták el a példát, másoknak közben mutogattak is. Ez utóbbiaknál a gesztikuláció hol csak lemásolta az elmondottakat, hol kiegészítette a szóbeli útmutatást.
Az egyik feladat: egészítsék ki a "7+6+5=?+5" kifejezést, hogy a két oldal ugyanannyi legyen. A magyarázatot illusztráló gesztikuláció során a tanár egyszerűen rámutatott a baloldalra, majd a jobboldalra. A kiegészítő gesztikulációnál viszont először balkézzel egyesével rámutatott a baloldali számokra, s amikor az 5-öshöz ért, jobb kezével kivonásra utalva úgy tett, mintha félrehúzta volna a jobboldali ötöst.
A kiegészítő gesztikulációt látó gyerekek jobb eredményt produkáltak, a négy összeadásos feladatból átlagosan hármat helyesen megoldottak. A szimpla illusztrációt látóknak kettőt sem sikerült helyesen megoldani, és azok a gyerekek, akik csak szóbeli utasítást kaptak, a négyből átlagosan csak egy feladatot oldottak meg helyesen.
A gesztikuláció fajtákat tanulmányozó Hannes Vilhjalmsson (University of California, Los Angeles, US) szerint fontos és meglepő eredményekről van szó, teljesen váratlan, hogy a kiegészítő információ nagyobb hatást gyakorol, mint a megerősítés.
A tudományok népszerűsítésével foglalkozó American Association for the Advancement of Science társaság éves közgyűlésén, St. Louis városban tartott beszámolóról a New Scientist című brit tudományos folyóirat adott hírt.
A gesztikulálás segít a matektanulásnál
A szóbeli közlést kiegészítő, nem csak illusztráló kézmozdulatok hatására a gyerekek könnyebben megértik az összetett matematikai problémákat – jöttek rá amerikai tudósok.
Újabb front sejlik fel a Legfőbb Ügyészségen dúló totális háborúban
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.