szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két terhesség között sem túl sok, sem túl kevés időt nem helyes hagyni: ha az idő 18 hónanál rövidebb, vagy 59 hónapnál hosszabb, az káros hatással van a születendő gyerekre – állapították meg kolumbiai tudósok.

A kolumbiai Bogotában működő Santa Fe alapítvány kutatói egy úgynevezett metaelemzés során áttekintetek és kiértékeltek 67, 1966 és 2006 között publikált tanulmányt, amelyek szerzői összesen 11 millió terhességgel foglalkoztak. Az összesítésből kiderült: ha a szülés és a következő gyerek megfoganása között hat hónapnál kevesebb idő telt el, a 18-26 hónapos intervallumhoz képest 40 százalékkal nőtt a koraszülés, 26 százalékkal a csekély testhossz és 61 százalékkal a túl kicsi testsúly valószínűsége.

Ha 59 hónapnál hosszabb volt a "szünet", az említett rendellenességek kockázata 20-43 százalékkal volt nagyobb - közölte az Amerikai Orvosok Társaságának Folyóirata (JAMA).

A témához kapcsolódik, hogy A British Medical Journal című brit orvosi szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint 1995 és 2004 között Dániában 22 százalékkal emelkedett a koraszülések száma, mi több, a 20-40 év közötti, egyébként kevés kockázati tényezőnek kitett nők körében 51 százalékkal több volt a koraszülés.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Világ

Első szülés petefészek-beültetéssel

Egy rákbetegségen átesett asszonyt segítettek újra termékenységhez. A nő csütörtök este hozta világra az egészséges gyereket, 3,72 kilogrammos testsúllyal, mindketten jól vannak.

Gazdaság

Percenként 190 nem kívánt terhesség

Percenként legalább egy nő veszti életét az állapotosság, vagy a szülés kapcsán jelentkező komplikációk következtében - a számokat Londonban tették közzé.