Olasz folyami rák. A jó kiállású hímeknek szebb ikrát raknak © parcocurone.it |
Paolo Galeotti, a páviai egyetem tanársegéde a brit Királyi Társaság Proceedings of the Royal Society – Biological Sciences című folyóiratában számolt be kutatásairól.
Ha egy nőstény jól választja ki a hímet, életképes utódai lesznek, és génjei átöröklődnek, ha rosszul, génjei eltűnnek. Az evolúció azoknak a nőstényeknek kedvez, melyek a külső jelekből ügyesen következtetnek a hímek genomjára. Olyan élőlényeknél, ahol sok idő áll rendelkezésre a párválasztáshoz, a nőstény megfigyelheti, hogyan fut, repül, vadászik leendő párja. Sok fajnál azonban nincs erre idő, gyorsan kell választani. Amotz Zahavi 1975-ben fogalmazta meg a „hendikep-elméletet”, amely szerint a hím génjeinek minőségét a számára előnytelen tulajdonságok jelzik.
Például a pávának a nagy farokkal nehezebb elmenekülnie a ragadozók elől, tehát ha mégis életben van, ez arra utal, hogy jó képességű egyed. Ugyanez vonatkozik az élénk színre vagy a hangos énekre. Így aztán a párválasztásban megjelennek egyes nem adaptív jellegű tulajdonságok, melyeknek mintegy gén-reklám szerepük van: rövid farokkal ugyan több esélye lenne a pávakakasnak a túlélésre, de a pávatyúk reklám nélkül nem értené meg, hogy éppen vele érdemes párzani.
Mármost az a nőstény, amelynek bármilyen okból – például, mert kevés a hím – nincs választási lehetősége a megtermékenyítés előtt, csak a megtermékenyítés utáni alkalmazkodásra hagyatkozhat. Ezt teszik például az itáliai hegyi patakokban élő Austropotamobius italicus rákfajta egyedei, ahol a nőstény a megtermékenyítés során megjegyzi a hím genetikai tulajdonságait, és ettől függően kis, vagy nagy ikrákat rak.
A kutatók egy akváriumban végzett kísérlet során megfigyelték: a nőstények a kistestű, illetve a nagyollójú rákpapáknak kisszámú, nagy méretű ikrát „tojtak”, a nagy méretű, illetve a kisollós hímek után viszont sok apró ikrát raktak, míg az ollók aszimmetriájának nem volt jelentősége.
A magyarázat: a nagy olló arra utal a hendikep-elv alapján, hogy a hím génjei elsőrendűek, tehát a nőstény is megtesz minden tőle telhetőt, és nagyméretű tojásokkal növeli az utódok életesélyeit. Kis ollók esetén a nőstény arra számít, hogy a rosszminőségű gének miatt nem minden utód fog kikelni, és érdemesebb sok ikrát rakni. A fizikai lehetőségek korlátai miatt csak két lehetősége marad: kevés nagy vagy sok apró ikra.
A környezetvédők megnyugtatására a szerzők azt is megemlítik, hogy a kísérletek után a rákokat visszatelepítették az Appeninek északi hegyvidékén csordogáló szülőpatakjaikba.
