Szivárványt ül
Eget zúz
Jön Viharhozó
Halál húz
Fuss tovább vágtató
Jön Viharhozó
Tőle nincs mit kérned
Kiontja a véred

Deep Purple: Stormbringer

Az Iván hurrikán. A Yucatán félszigettől Jamaicáig ért © NOAA

Az időjárás befolyásolására már emberemlékezet óta vannak kísérletek. Eleink többnyire az esőért imádkoztak, s ritkábban szerették volna elűzni a pusztító viharokat. Például – mint a floridai indiánok – inkább kitértek a természeti csapáspások útjából, s távolabb telepedtek le a rendszeresen viharok sújtotta partoktól. Később aztán, ahogy a vízhiány a fejlettebb öntözési technológiáknak köszönhetően egyre kevesebb gondot okozott, s a szaporodó népesség miatt addig lakatlan és viharveszélyes területekre is behatoltak az emberek, a hurrikánok, tornádók, tájfunok távoltartása is egyre égetőbb kívánság lett.

Magyarországon is vannak hagyományai az időjárás befolyásolásának. A dél-magyarországi, elsősorban tolnai és baranyai területek jégesőktől való megvédésére évtizedek óta folyik egyfajta gyakorlat. Korábban rakétákat lőttek a jégesővel fenyegető felhőkbe, amelyek ezüstjodid kristályokat permeteztek szét, amelyek segítették a pára kicsapódását, s a felhők csapadéktartalmának elvesztését. Jelenleg – feledve a költséges rakétákat – párologtatásos eljárással juttatnak ezüstjodidot a levegőbe, amelyet a felfelé szálló meleg áramlatok visznek a jégesőfelhőkig. Az eljárásnak megvan a maga kockázata, hiszen, ha nem megfelelő időben találkozik az esőztető anyag a felhőkkel, annak az lesz a következménye, hogy a természetesnél sokkal nagyobb jégeső alakul ki, s esetleg éppen ott, ahol a legkevésbé szerették volna. Így nem hogy mérsékelnék a károkat, hanem fokozzák. A magyar megoldáshoz hasonlóval Kínában is kísérleteznek. A két eljárás között egy dolgoban biztosan van azonosság. Az eljárás hatásosságát, illetve gazdasági hatékonyságát nem sikerült egyértelműen igazolni.

Az Elena hurrikán. Halálos szépség © NOAA

A viharok okozta károk azonban Magyarországon elenyészők azoknak az igazán apokaliptikus természeti csapásoknak a következményeihez képest, amelyeket az amerikai kontinensen és a Távol-Keleten kénytelen elviselni az ott lakók. A trópusi tengeren születő gigantikus forgószélrendszerek mindent elsöpörnek, ami az útjukba kerül. A Katarina és a Rita hurrikán (hogy csak két emlékezeteset említsünk a közelmúltban dühöngők közül) egyenként több mint 200 millió dolláros kárt okozott. Mivel a globális felmelegedés hatására mintha egyre erősebb trópusi viharok keletkeznének, a tudósok egyetértenek abban, hogy már a közeljövőben még rettenetesebb hurrikánok megjelenésével számolhatunk. A tudósok tehát megfelelő bíztatást, sürgetést és pénzt kapnak hozzá, hogy megállítsák a viharokat. Nézzünk néhány elméletet, amelynek alapján megoldás születhet a viharok megfékezésére.

1. Katrina	2005 augustus	35,0
2. Andrew	1992 augusztus	20,9
3. Charley	2004 augusztus	7,5
4. Ivan	2004 szeptember	7,1
5. Hugo	1989 szeptember	6,4
6. Frances	2004 szeptember	4,6
7. Jeanne	2004 szeptember	3,7
8. Georges	1998 szeptember	3,4
9. Opal	1995 október	2,6
10. Floyd	1999 szeptember	2,2

A legnagyobb kárt okozó hurrikánok (milliárd dollár)

Forrás: MSNBC











Az egyik javaslat – miként arról a Popular Science tudományos magazin beszámolt – Hugh Willoughby óceánszakértőtől származik. Szerinte létre kell hozni egy olajos jellegű síkos felületet a hurrikán útjában. A Miami Hurrikánkutató Központ professzora szerint az a fontos, hogy elgyengítsék a vihart, amihez meg kell akadályozni, hogy a szél az óceán felszínét elporlassza. Ez a víz-levegő elegy az alapja annak az örvénylő masszának, ami hurrikánok törzsét adja, s amely a felerősödésükhöz szükséges.

Egy másik elismert tudományos műhely Massachusetts Institute of Technology (MIT) atmoszférakutatója Kerry Emanuel elvégezte a laboratóriumi teszteket az olajos koncepció ellenőrzésére 2002-ben, de a viharos tenger szimulációja során kiderült, hogy a hatóanyag túlságosan gyorsan elkeveredik a tengervízzel, s nem képes hatást gyakorolni a viharra. „Amikor a szél 100 csomós (kábé óránként 180 kilométeres) sebességgel fúj valójában nem létezik egyértelmű felület. A víz megtelik buborékokkal, vagy a levegő telik meg apró vízcseppekkel, s fokozatos az átmenet a kettő között” – magyarázta el Willoughby. Meg kell találni azt az anyagot – s ez a trükk –, amely megakadályozza ennek az állapotnak a kialakulását. Ha megvan, akkor a professzor egy 100 ezer tonnás tankerből permetezné szét a viharzónában.

Itt járt az Iván hurrikán. Alapos átrendezés © AP

Egy további elképzelés szerint egy egész repülőgépflotta több ezer tonna nedvességmegkötő port szórna le a hurrikánra, s ekképpen szabadítaná meg a felhőket víztartalmuktól. Ez az elképzelés nagyon hasonlít a magyar jégeső elhárítási technikához, s valószínűleg hasonló bizonytalanságokat hordoz magában. A nedvszívó anyagok már rendelkezésre állnak, hiszen például az autószerelő műhelyekben az olajszennyezés feltakarítására használt szuperabszorbens anyagok továbbfejlesztései alkalmasak lehetnek a hurrikánok elleni harcra is. A Dyn-O-Mat nevű floridai cég kifejlesztett egy olyan gélt, amely a saját súlyának ezerszeresét kitevő nedvességet képes megkötni. Az anyag hatásosságát egy kisebb viharban már ellenőrizték is, s a támadás gyakorlatilag pár perc alatt eltüntette a viharzónát a radarképernyőkről.

A Dyn-O-Gel-nek a hurrikánok esetén kettős hatása volna. Először is a felhőket kiszárítaná, ami önmagában is elsorvaszthatná a vihart. De a mélyhűtött anyagszemcsék belehullanának az óceánba, s segítenék lehűteni a vizet, ami a viharok energia utánpótlását adja.

A Mindula és a Tingting tájfun Kína partjainál. Óceáni veszélyek © NOAA

Dyn-O-Mat vezérigazgatója, Peter Cordani kijelentette: „Tudjuk, hogy a gél működik. Már csak azt kell kiszámítanunk, hogy mennyi kell belőle, s hogy miként juttathatjuk az anyagot a megfelelő helyre.” Ezt igyekszik nem a véletlenre bízni, hiszen a floridai állami egyetem, az amerikai nemzeti atmoszférakutató központ és más szakértői helyek munkatársaiból verbuvált csapatokkal végezteti a modellek kidolgozását. Mi több már kibérelt egy speciális Boeing 747 óriásgépet az anyag szétszórására.

A legtöbb tudós azonban szkeptikus a viharok megfékezését illetően. Egy másik neves szakértő Chris Landsea úgy véli, hogy a hurrikánok egyszerűen túl nagyok és túl erősek ahhoz, hogy emberi léptékű beavatkozások befolyásolhatnák őket. „Egy villámokkal teleszórt vihar aktivitása önmagában kétszázszor akkora, mint a globális villanyáram-termelés. Fizikailag képtelenség ilyen dimenziók mellett hatást elérni.”