A New Scientist című brit tudományos folyóirat online változata beszámolt arról, hogy a pingponglabda nagyságú gömbök kék - fehér, vagy narancs - fehér színűek voltak, és mintegy nyolc másodpercig lebegtek a laboratóriumban. Ezzel százszor hosszabb volt az élettartamuk, mint a korábban mesterségesen előállított tűzgolyóké, vagyis elérték a korábban megfigyelt gömbvillámok átlagos élettartamát.
 
Antônio Pavo és Gerson Paiva a kísérletek során egy olyan teóriát akart bizonyítani, amely szerint a gömbvillámok egy "normális" villámcsapás után a föld felszínén keletkeznek. Más magyarázatok szerint a gömbök ionizált gázból, az úgynevezett plazmából állnak, de egyes vélemények azt tartják, hogy az ősrobbanás idejéből származó fekete lyukak. A brazil fizikusok egy olyan elméletet próbáltak ki a gyakorlatban, amely szerint a gömbvillámok akkor jönnek létre, amikor egy villám a föld kérgébe csapódik és a szilícium-oxidot szilícium gőzzé változtatja. A lehűlő szilícium egy olyan aeroszollá sűrűsödik, vagyis egy gáz és részecske keverékké, amely a felületén lévő töltések révén gömb alakúvá formálódik. A szilícium a levegőben lévő oxigénnel oxidálódik és ez okozza a sugárzást.
 
Az elmélet ellenőrzésére a tudósok 0,3 milliméter vékony szilícium szeleteket helyeztek el két elektróda között, amit 140 amper erősségű árammal "lőttek". Néhány másodperc múlva a kutatók az elektródákat félrecsúsztatták, mégpedig úgy, hogy közöttük folyamatosan áramlott az áram, vagyis egy úgynevezett elektromos fényív keletkezett. Amikor kisült, villám formájában távozott a feszültség és a fényív izzó szilícium darabkákat szórt szét, egyúttal pedig a régóta várt mesterséges gömbvillámokat is. Az egyik kutató Pavo szerint a világító labdák szinte éltek, kis sugarakat szórtak szét, amelyek látszólag ide-oda lökdösték őket. A tűzgolyók hőmérséklete meghaladhatta az 1700 Celsius-fokot, legalábbis így becsülték a kutatók a színük alapján.
 
A brazil tudósok folytatni akarják a kísérleteket más anyagokkal is, amelyekből létrejöhetnek gömbvillámok - írta a New Scientist online változata.