szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

50 millió év múlva ismét csak egy kontinens lesz a Földön, akárcsak egykor az ősföldrész a Pangea - állítja Frank Press amerikai geológus a jelenlegi kontinentális mozgások alapján.

Press azt próbálta kiszámítani, hogyan változtatják meg a geológiai erők a Föld felszínét. Amint a Die Welt című német lap internetes kiadásában olvasható, arra jutott, hogy Afrika tovább halad majd Észak felé, maga előtt tolva a Földközi-tenger medrét, és megszűntetve magát a tengert. Az Alpok ennek következtében jóval magasabbra emelkedik majd, a Vörös-tenger pedig eltűnik.

Észak-Amerikában Los Angeles a Csendes-óceáni lemezzel együtt északi irányban mozdul, és végül Alaszka előtti vizekben landol. Mindez 50 millió év múlva következik be, tehát ma még nem kell tartani mindettől.

Egy másik geológus, a texasi Christopher Scotese számításai szerint 250 millió év múlva már csak egyetlen óriási kontinens lesz a Földön, ahogy annak idején egyedül a Pangeának nevezett ősföldrész létezett. Ausztrália északi irányba mozdul majd, eltörli Indonézia és Malajzia 13 ezer szigetét, aztán az óramutató járásával ellentétes irányba indul, hogy elnyelje a Fülöp-szigeteket, és végül egybe olvadjon Ázsiával. Hasonló dolog történik az Antarktisszal is: északi irányba haladva behatol az Indiai-óceánba, Madagaszkár és Indonézia közé ékelődik, és az Indiai-óceánt beltengerré teszi.

Drámaian hangzanak az előrejelzések az Atlanti-óceán számára: míg jelenleg a Közép-Atlanti hátság terjeszkedik, a távoli jövőben ismét zsugorodni fog, és Amerika, valamint Európa és Afrika két oldalról egyre közelebb kerül egymáshoz. Végül egyetlen földrész keletkezik, amit Scotese professzor Pangea Ultimának nevez: az óriásföldrészen belül lesz egy kis beltenger, de egyébként az egészet hatalmas, üres óceán veszi majd körül. Addig azonban néhány millió év még eltelik - írta a Die Welt internetes kiadásában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!