szerző:
MTI

Szent Lőrinc könnyei, a hullócsillagok, azaz a Perseidák meteorraj érkezése a legérdekesebb égi jelenség augusztusban - mondta Tepliczky István, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) titkára.

A Swift-Tuttle "gyermekei"
© AP
Magyarázata szerint a meteorrajok túlnyomó többsége üstökösök "szétmorzsolódásából, szétporladásából" származik. E porszemcsék bolygónk felső légkörébe ütközve hozzák létre a látványos meteorjelenséget.
 
Kifejtette: a Perseidák meteorraj "szülőüstököse" a Swift-Tuttle. Az üstököst 1862-ben fedezte fel két amerikai csillagász, Lewis Swift és Horace Tuttle, keringési periódusa a Nap körül 128 év.
 
Tepliczky István elmondta, hogy ennek ellenére minden év augusztusában a Föld szabályszerűen összetalálkozik az üstökös napközelisége idején kibocsátott porcsóva-anyagból álló meteoritrajjal.
 
Mint hozzátette, az üstökös a legutóbb 1992-ben járt a Nap közelében, az azt követő években a meteorraj az átlagosnál nagyobb aktivitást mutatott, "tényleg nagyon sok hullócsillag volt megfigyelhető".
 
"A Perseidák meteorraj idei maximuma augusztus 12-ről 13-ára virradó éjszaka lesz, vagyis ekkor figyelhető meg a legtöbb +hullócsillag+ az égbolton" - közölte Tepliczky István.
 
Az MCSE titkára megjegyezte, az ezt megelőző és következő éjszakákon is "nagyon sok és szép csillag potyog". "Ez nem egynapos, nem egy adott időponthoz kötött,  hanem egy teljes időszak" - mutatott rá a csillagász.
 
Tájékoztatása szerint a megfigyelésekhez "épp kedvez a holdfázis": nem zavarja majd a megfigyeléseket a holdfény, hiszen augusztus 12-én újhold lesz.
 
Mint megjegyezte, a jelenség egész éjszaka megfigyelhető, hajnal felé azonban valamelyes megszaporodik a hullócsillagok száma.
 
"Maguk a hullócsillagok szép fényesek, sok közülük maradandó - néhány tizedmásodpercig, vagy akár néhány másodpercig látható nyomot hagy az égbolton" - összegezte az MCSE titkára, hozzátéve: óránkénti számuk két-három tucatra tehető, s a megfigyeléseket a városi fényektől távol célszerű végezni.
 
Az augusztusi csillagászati jelenségekkel kapcsolatban elmondta, hogy egész éjszaka látható a Jupiter, amely fényes égitestként a déli égen, azaz alacsonyan vonul végig.
 
"A hajnali órákban jön a Mars, a jellegzetes vörös bolygó. Most még nem túl fényes, hiszen csak decemberben kerül a Föld közelébe" - mondta Tepliczky István.

A Magyar Csillagászati Egyesület titkára ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy téves információt tartalmaz az "interneten keringő" levél, miszerint augusztusban soha nem látott közelségbe kerül a vörös bolygó a Földhöz.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Tech

Üstökösbe csapódott a Deep Impact űrszonda

A terveknek megfelelően, hétfő reggel közép-európai idő szerint néhány perccel nyolc óra előtt, becsapódott a Temple-1 üstökös magjába a Deep Impact amerikai űrszonda - jelentette be Kaliforniában lévő pasadenai repülésirányító központ.

MTI Tech

Deep Impact: irány az üstökös!

A Deep Impact (Mély Becsapódás) amerikai űrszonda sikeresen útjára bocsátotta vasárnap reggel azt a modulját, amelynek a tervek szerint be kell csapódnia a Földtől jelenleg 133 millió kilométernyire lévő Tempel 1 üstökösbe.

MTI Tech

Nemzetközi Üstökös Konferencia Körmenden

Körmenden, a polgármesteri hivatal nagytermében május 6-án és 7-én Nemzetközi Üstökös Konferenciát tartanak, amelyet a Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány szervez.

Két magyar film felújított változatát vetítik a Lumiere fesztiválon Lyonban

Két magyar film felújított változatát vetítik a Lumiere fesztiválon Lyonban

Radar 360: Karácsony köszöni, Orbán elrepült

Radar 360: Karácsony köszöni, Orbán elrepült

Jövőre jön a Bosch-féle intelligens babakocsi, és több értelme lehet, mint gondolná

Jövőre jön a Bosch-féle intelligens babakocsi, és több értelme lehet, mint gondolná

„Lesz még Magyar Köztársaság” - Bródy János dalban értékelte a választást

„Lesz még Magyar Köztársaság” - Bródy János dalban értékelte a választást

Orbán nagyon eltévedt, ha a gazdasági felzárkózás a cél

Orbán nagyon eltévedt, ha a gazdasági felzárkózás a cél

Kabrió dizájnterv készült a vadonatúj BMW X6 M-ből

Kabrió dizájnterv készült a vadonatúj BMW X6 M-ből