A kutatók - Paul Silver (Washingtoni Carnegie Intézet) és Mark Behn (Woods Hole Óceánográfiai Intézet) - szerint a folyamat zajlik ma is. Ennek bizonyítéka, hogy a közeli múltban (ötvenmillió éve) az afrikai és eurázsiai lemez közötti szubdukciós zóna (ahol a kőzetlemezek egymás alá csúsznak) bezáródott, s azóta is teljességgel inaktív.

Az Atlanti-óceán mélyén húzódó hegyvonulat mentén a Föld belsejéből előtörő hő magmakitörések formájában viszi egyre távolabb az amerikai kontinenst Európától és Afrikától. Ugyanez a folyamat idézi elő a Csendes-óceán zsugorodását is, és ezzel igen aktív földrengési zónákat alakít ki és vulkanikus jelenségeket okoz Kelet-Ázsia és Nyugat-Amerika alatt, ahol a tengerfenék a kontinensek alá csúszik.

Úgy 350 millió év múlva a Csendes-óceán medencéje várhatóan bezárul, és az amerikai kontinens csatlakozik Ázsiához és Ausztráliához, és megszűnne a földalatti vulkanikus aktivitás. Ennek nemcsak földtörténeti következtménye lenne: az időszakos kitörések okozta por ugyanis hűti a légkört a globális felmelegedés egyfajta természetes ellenszereként. Tehát a végeredmény "drámai hatással lehet az éghajlatra, és így a felszíni életre is" - mondja Silver hozzátéve, hogy a felfedezzés "megmagyarázhatja, miért melegebb ma a klíma, mint a globális modellek előrejelzései".