„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Míg tavaly az utolsó negyedévben mindössze 2 százalékon állt, az...
Míg tavaly az utolsó negyedévben mindössze 2 százalékon állt, az elmúlt egy hétben már a teljes spamforgalom 10 százalékát tette ki a jelzálog témájú levélszemét - jelentette a Commtouch. A cég, amely ennél is több pénzügyi témájú spamre számít, az amerikai jegybank, a Fed nemrég bejelentett kamatcsökkentésével magyarázza a jelenséget. A ráta csökkentésének köszönhetően több millió amerikai háztartás kérheti jelzálog-kölcsönének újrafinanszírozását.
A Commtouch figyelmeztet arra is, hogy a jelzálogról szóló kéretlen levelek áradata miatt egyes spamszűrők hamis pozitívokat produkálhatnak. Más szóval, a rendszerek a valódi banki e-levelezés egy részét is spamként azonosíthatják, mivel nem tudnak különbséget tenni a legitim és a spammerek által küldött, hasonló témájú mailek között.
Forrás: VirusBuster team
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.