szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Microsoft Corp. 44,6 milliárd dolláros készpénzes és részvénycserés felvásárlási ajánlatot tett pénteken a Yahoo! internetes keresőrendszerre és tartalomszolgáltatóra. Az ajánlat részvényenként 31 dollár, ez 62 százalékos felár a Yahoo! csütörtöki, 19,18 dolláros Nasdaq piaci záróárához képest.

A Yahoo! Inc. üzemelteti a világ egyik leglátogatottabb oldalának számító Yahoo! internetes portált és tartalomszolgáltatót. A Microsoft - amely a második félévben zárná a felvásárlást- legalább évi egymilliárd dolláros megtakarítást remél az ügylettől. Szerdán közzétett eredményjelentése szerint jelentősen csökkent a Yahoo! Inc. nyeresége a tavalyi év  utolsó negyedévben és egész évben is.

A hatékonyság növelése végett a cég ezer munkavállaló elbocsátását jelentette  be. A tavalyi utolsó negyedben a Yahoo! Inc. adózott eredménye 205,7 millió dollár volt, 23,5 százalékkal kevesebb az egy évvel azelőtti 268,7 millió dollárnál.  Tavaly egész évben a cég adózott eredménye 12,1 százalékkal 660 millió dollárra csökkent. A bevétel az utolsó negyedévben éves összehasonlításban 7,6 százalékkal 1,83 milliárd dollárra, egész évben 8,4 százalékkal 6,9 milliárd dollárra bővült. 
   
Jerry Yang vezérigazgató nehéz évet jósolt 2008-ra is. Az elemzőket jócskán lehűtötte, hogy a cégvezetés az idei első negyedévben mindössze 1,6-1,8 milliárd, az év egészében pedig 7,2-8 milliárd dolláros bevételre számít. A kiábrándító adatok nyomán a Yahoo! részvényeinek árfolyama zuhanórepülésbe kezdett: A kaliforniai székhelyű cég mintegy 14 300 alkalmazottjából ezret bocsát el, amitől a bérköltségben 7 százalékos megtakarítást remél.

A cégvezetés jelentős beruházásokat is tervez annak érdekében, hogy a Yahoo! legyen a hirdetők és a világhálón szörfölők legkedveltebb kezdőlapja. Tizenhárom év után először tavaly nyáron a Yahoo! portálja
esztétikailag jobban tetszett a felhasználóknak, mint a Google, a Michigani Egyetem felmérése szerint, de a Google kereső és tartalomszolgáltató továbbra is a világelső a népszerűségben, és előnye tavaly is nőtt: a Google nyeresége ugyan az év vége felé mind lassabban nőtt, de a Yahoo!-é viszont egyenest csökkent. 
   
A tavalyi utolsó negyedben a Google-nak 1,206 milliárd dollár adózott eredménye volt, 17 százalékkal több az egy évvel korábbi 1,03 milliárdnál. A bevétele 51 százalékkal 4,827 milliárd dollárra nőtt. Ezzel egész évben 4,204 milliárd dolláros adózott eredménye volt a Google-nak, 36,6 százalékkal több a 2006-os 3,077 milliárdnál. A bevétele 56,5 százalékkal 16,594 milliárd dollárra emelkedett.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

„Hiányoztok” – üzenik a nyíracsádi tanárok az iskola kerítésére feszített molinón a diákoknak

„Hiányoztok” – üzenik a nyíracsádi tanárok az iskola kerítésére feszített molinón a diákoknak

Legendás F1-futam ma a tévében: V8-V12 motorok, friss kommentár és modern live timing

Legendás F1-futam ma a tévében: V8-V12 motorok, friss kommentár és modern live timing

Havi húszezerért bérelt lakást a Várban a fideszes Mengyi Roland felesége

Havi húszezerért bérelt lakást a Várban a fideszes Mengyi Roland felesége