Megtalálták a lefokozott bolygó utódját? © AP |
"Nagy esélye van annak, hogy a Naprendszer szélén egy eddig általunk ismeretlen, bolygó méretű égitest van, amelynek tömege a Föld tömegének 30-70 százaléka", foglalta össze a kobei egyetem kutatóinak vizsgálati eredményeit a hivatalos sajtóközlemény. Az Astronomical Journal szaklap áprilisi számában olvasható a több információval is szolgáló tanulmány, amelyet Tadashi Mukai és társa, Patryk Lykawka írtak.
A bolygó felületét jég, jeges ammónia és metán fedi a roppantul alacsony hőmérséklet miatt, árulta el Mukai. A kutatók egy elméleti modellt építettek fel annak vizsgálatára, hogy a Naprendszer külső régiói hogyan fejlődtek az elmúlt négymilliárd évben. "Azt vizsgáltuk, hogy az bolygóközi törmelék hogyan mozog az űrben, elméletünk pedig összhangban van a jelenleg tapasztaltakkal, így a legtermészetesebb az, ha azzal a feltevéssel dolgozunk, hogy van még egy ismeretlen bolygó a Naprendszerben. Ezt tíz éven belül felfedezhetjük", nyilatkozta a kutató.
A Planet X-nek becézett bolygónak Mukai és társa szerint 15-26 milliárd kilométer átmérőjű elnyújtott elliptikus pályája van, amelyet körülbelül 1000 év alatt jár be.
A hipotézis csupán két évvel követi a Plútó bukását: az égitestet ugyanis a Nemzetközi Csillagászati Unió 2006-ban törpebolygóvá fokozta le. Az 1990-es évektől több mint 1100 objektumot találtak a Naprendszer szélén, de ez az első olyan égitest, amely nagyobb a Plútónál.