szerző:
hvg.hu

Egy Peking melletti kísérleti táborban nevelik ki a kínai fiatalokat függőségükből, legyen szó internetről, munkáról vagy vásárlásról, írja a The Christian Science Monitor. A rendkívül gyors ütemű kínai modernizációval járó "nem anyagi típusú" függőségeket katonai szigorral, gyógyszerezéssel és szexuális oktatással kúrálják többek között.


© Jonathan Adams,
The Christian Science Monitor
Kínában található a világ legnagyobb, 290 millióra rúgó internetező populációja - a TNS csoport internethasználati felmérése szerint az ország lakosai szabadidejük 44 százalékát töltik a gép előtt. A kísérleti tábor vezetője, Dr. Tao Ran szerint a kínai netezők 4-6 százaléka (ebbe beletartozik az egyetemisták több mint 13 százaléka) addikt, azaz saját definíciója szerint olyan ember, aki három hónapnál több ideig naponta legalább hat órát tölt az internet előtt, mindezt pedig nem munka vagy tanulás miatt teszi. A körülbelül 17 millió kínai által mutatott tünetek jól diagnosztizálhatóak, ezek együttesét a doktor az Internet Addiction Disorder névvel fedi le, jelenleg azon dolgozik, hogy ezt a kínai és külföldi egészségügyi szervezetek is elfogadják. Az IAD Tao szerint mélyen megbúvó családi és pszichológiai problémák szimptómája, amelyek hátterében csonka családi háttér vagy elhanyagoltság állhat - a fiatalabb pácienseket ezért is kezelik szüleikkel együtt.

A 2004-ben megalakult központ, amelynek nyomán az országban még körülbelül 300 hasonló nyílt, három hónapos kezelésekben részesíti a rászorulókat. A hatvan pácienst katonai szigor veszi körbe, kilencven napon át tanácsadásban, önbizalomépítő kezelésekben, szexuális oktatásban részesítik - az esetek 60 százalékában még gyógyszerezésre is szükségük lehet, emellett számos közösségi játékban és programban vesznek részt. A legtöbb páciens 15 és 21 közötti fiú, akik online többjátékos játékok, főként a World of Warcraft és a Counterstrike rabjai. A doktor szerint ezen fiatalok abban a hitben élnek, hogy a virtuális világ szép és igazságos, az igazi világban pedig depressziósan, idegesen, nyugtalanul, boldogtalanul viselkednek. A páciensek több mint 20 százalékának egyéb pszichológiai problémái is vannak, személyiségi zavarok vagy éppenséggel ADHD.

Tao doktor azt nyilatkozta: míg régebben a mentális vagy családi problémák, illetve a függőség súlyos arcvesztéssel volt egyenértékű a kínai társadalomban, mostanára ezen értékek kezdenek megváltozni, ugyanis egyre nagyobb mértékben lehet tapasztalni a hasonló problémákat. Kínában az internetfüggőség szerinte főként tinédzserprobléma, Amerikában ez inkább a felnőtteket érinti, akik főként az online pornót preferálják.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megtámadták a roma nemzetiségi választás eredményét

Megtámadták a roma nemzetiségi választás eredményét

Az én hetem: Parti Nagy Lajos és Orbán Viktor pöttyös lova

Az én hetem: Parti Nagy Lajos és Orbán Viktor pöttyös lova

Közgyűjteményi toplista: Frida Kahlóék lenyomták Picassóékat

Közgyűjteményi toplista: Frida Kahlóék lenyomták Picassóékat

Látványos titkokat rejt a Samsung telefonjainak kódja

Látványos titkokat rejt a Samsung telefonjainak kódja

Villamos ütközött egy autóval a Döbrentei téren

Villamos ütközött egy autóval a Döbrentei téren

Kósa a menekültek éheztetéséről: A turisták sem kapnak enni a magyar államtól

Kósa a menekültek éheztetéséről: A turisták sem kapnak enni a magyar államtól