A brit hajót annak idején a parttól alig 70 kilométernyire egy német tengeralattjáró süllyesztette el, amely Amerikába fémeket szállító hajókra vadászott, s amelynek személyzete nyilván soha nem tudta meg, milyen kincset küldött a tenger mélyére.

A jármű mintegy 500 kilogrammnyi - 16 millió karátnyi - drágakövet és 80 tonnányi arany- és platinarudat szállított. A kövek Nagy-Britannia, az arany és a platina a Szovjetunió Állami Bankjának tulajdonát képezték, s a két ország fizetségnek szánta az úgynevezett  Lend-Lease megállapodás keretében a szövetségeseknek szállított amerikai haditechnikáért, illetve élelmiszerért és stratégiai nyersanyagokért. A rakomány értékét ma mintegy négymilliárd dollárra becsülik.

A roncsot a víz alatti kutatásokra szakosodott Sub Sea Research nevű amerikai vállalat búvárai találták meg mintegy 250 méteres mélységben. Pontos helyét és a hajó nevét nem tették közzé, és kiemelésére is csak akkor vállalkoznak majd, ha a kincsekre igényt tartó felek megállapodnak egymás között.

Igényt első sorban Nagy-Britannia és Oroszország támaszthat, mivel a korabeli megállapodások értelmében a szállítmány mindaddig a küldő tulajdonában maradt, amíg beérkeztét nem könyvelték el az amerikai kincstárban. Guyana is bejelentette azonban igényét a lelet egy részére, noha a hajó felségvizei határán túl, az Atlanti-óceán nyílt vizein süllyedt el.

Emellett természetesen a roncsot megtaláló cég is igényt tart a maga részére, és a tengerjoghoz értő, ügyes ügyvédek segítségével ez a rész elérheti akár az érték 90 százalékát is - írták az orosz lapok.

Igaz, amikor 1981-ben brit búvárok hoztak fel a Barents-tenger fenekéről aranyat - amelyet ugyancsak a Lend-Lease megállapodás értelmében kapott javak fejében küldött Oroszország Amerikába - a brit fél szolgáltatásaiért 34 aranyrudat számított fel szolgáltatásaiért a megtalált 471-ből.