„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Spanyolországból irányított zombihálózathoz több mint 13 millió fertőzött számítógép tartozott. Elfogták a hálózatot kezelő három spanyol állampolgárt is.
Mintegy 190 országban 13 millió gépet vontak ellenőrzésük alá a bűnözők, hogy személyes adatokat, mindenekelőtt bankszámla-adatokat lopjanak a tulajdonosok tudta nélkül. Emellett a gépeket levélszemét terjesztésére illetve honlapok elleni támadásokra is felhasználhatták.
"A valaha feltárt legjelentősebb zombigéphálózatról van szó" - hangsúlyozta José Antonio Berrocal, a Guardia Civil technológiai bűnözésre specializálódott egységének parancsnoka. A nyomozók elmondták, hogy nemcsak magánszemélyek, de egyetemek, magánvállalatok és kormányzati intézmények is szerepelnek a számítógépes kalózok áldozatai között, a károsultak közül azonban senkit sem akartak megnevezni.
A hálózat működését felfedező Defence Intelligence kanadai számítástechnikai biztonsági cég vezérigazgatója, Christopher Davis nyilatkozata szerint azonban az Egyesült Államok ezer legjövedelmezőbb vállalatának (Fortune 1000 lista) több mint a fele és negyvennél is több nagybank van a károsultak között.
Csak a bűnözőcsoport februárban Baszkföldön őrizetbe vett vezetőjének PC-jén 800 ezer internetfelhasználó adatait találták meg a szakértők. Becsléseik szerint a megfertőzött számítógépekből csak mintegy 200 ezer volt Spanyolországban.
A csoport letartóztatott vezetője egy 31 éves férfi, aki abból tett szert nem túl nagy jövedelemre, hogy a számítógép-hálózatot törvénytelen célokra mások rendelkezésére bocsátotta. A Guardia Civil közleménye szerint "a szóban forgó hálózattal, tekintetbe véve a megfertőzött gépek számát, jelentős cyberterrorista támadást lehetett volna végrehajtani". A Pillangó névre keresztelt hálózat működését 2009 májusában rögzítették a Defence Intelligence cég informatikusai. Az FBI akkor kezdett el vizsgálódni az ügyben, és mivel gyanúja egy spanyol állampolgárra terelődött, felvette a kapcsolatot a spanyol csendőrséggel.
A spanyol közlemény szerint a zombigép-hálózatot még tavaly decemberben megbénították egy összehangolt nemzetközi akcióval. Semlegesítése után nem sokkal azonban a Defence Intelligence rendszerét jelentős informatikai támadás érte, a Guardia Civil szerint a bűnöző csoport tagjainak bosszújaként.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.