Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Míg a Symantec egy tavalyi felmérése alapján a kkv-k (10-499 alkalmazottat foglalkoztatók) nagy többsége a...
Míg a Symantec egy tavalyi felmérése alapján a kkv-k (10-499 alkalmazottat foglalkoztatók) nagy többsége a legcsekélyebb biztonsági intézkedéseket sem tette meg az információk védelme érdekében, addig ezek a vállalkozások ma már a legmagasabb prioritással bíró feladatuk közé sorolják információik védelmének biztosítását. A változás nem meglepő, hiszen a kkv-k hihetetlen mennyiségű veszélynek vannak kitéve a kiberbűnözőknek köszönhetően, akik minden eszközt bevetnek, hogy bizalmas vállalati információkhoz jussanak.
A 2010 májusában készített felmérésben 28 országból – beleértve Magyarországot is – 2152 felsővezető és informatikai szakember vett részt.
A kiberbűnözők főként a bankszámla-adatokat, hitelkártya-információkat, valamint az ügyfelek és alkalmazottak adatait próbálják megszerezni. A bizalmas információk elvesztése, okozzák akár az online bűnözők, akár egy esetleges szerver-összeomlásból, végzetes is lehet a vállalkozás számára.
Egy évvel ezelőtt, a Symantec felmérése azt mutatta, hogy a kisebb cégek messze nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy belső információikat megvédjék, ma már viszont érzik a leselkedő veszélyek súlyát, és tesznek is a bizalmas információk biztonságának érdekében
A Symantec felmérésének fontosabb megállapításai:
• A kkv-ket vizsgáló felmérés magasabb érdeklődést, és az információs biztonság érdekében magasabb befektetési hajlandóságot mutatott. A megkérdezett vállalkozások az adatvesztést és a kibertámadást jelölték meg, mint elsődleges üzleti veszélyt, ezt követte a hagyományos bűnözői tevékenység, a természeti katasztrófa, valamint a terrortámadás. A kkv-k átlagban ma már 51 ezer dollárt költenek évente a biztonságra, az IT alkalmazottak pedig idejük kétharmadát az információvédelmére fordítják. A kkv-k 87 százalékának van akcióterve egy esetleges támadás esetére, ugyanakkor mindössze 23 százalékuk értékelte a tervet nagyon jónak, vagy kitűnőnek.
• A kritikus vállalati információk elvesztése folyamatos veszélyt jelent a kkv-k számára. A megkérdezett vállalkozások 74 százalékát aggasztja a bizalmas adatok elvesztésének lehetősége. Mi több, 42 százalékuk valóban vesztett már bizalmas információkat a múltban. Ezzel párhuzamosan a vállalkozások 100 százaléka a bevételek csökkenéséről is beszámolt.
• Az elveszített vagy ellopott eszközök szintén központi téma volt a kkv-k vizsgálata során. Közel kétharmaduk vesztett már el valamilyen hordozható számítógépet vagy okostelefont az elmúlt egy évben. Ráadásul, az elvesztett készülékek nagy többségét nem védte jelszó, nem lehetett távolról elérni, hogy a bizalmas információkat megvédhessék.
• A kibertámadások komoly fenyegetést jelentenek a kis- és középvállalkozások számára. 73 százalékukat érte már kibertámadás a múlt évben. Ezen támadások 30 százaléka komoly károkat is okozott a vállalkozások életében. A megkérdezettek 100 százaléka tapasztalt már rendszerleállást, ami aztán jelentős kiesést okozott, fontos vállalati adatok, valamint az ügyfelek és alkalmazottaik személyes információinak elvesztését. Ezek a veszteségek aztán számszerűen is jelentkeztek a bevételekben, az ügyfélbizalom csökkenésében, valamint a produktivitás visszaesésében.
A Symantec tanácsai a kis- és középvállalkozások számára:
• Alkalmazottak oktatása: Minden vállalkozás alakítsa ki saját követendő irányvonalait és folyamatosan oktassa az alkalmazottakat az internetbiztonsággal és a fenyegetettségekkel kapcsolatban. Az oktatás térjen ki arra is, milyen fontos szerepet játszik jelszavaink folyamatos változtatása, valamint a hordozható eszközök védelme.
• Bizalmas üzleti információk biztosítása: Az információk biztosítása minden vállalkozás számára kiemelt fontossággal bír. Csupán egyetlen adat elvesztése teljes pénzügyi csődöt jelenthet a kkv-k számára. Éppen ezért nagyon fontos a teljeskörű védelem biztosítása.
• Hatékony helyreállítási terv alkalmazása: Az információk védelme többet jelent, mint valamilyen antivírus szoftver telepítését. A helyreállítás és az adatok visszanyerése a teljes körű információvédelem meghatározó részét kell, hogy alkossa. Így egy vírus, rendszerhiba vagy netán természeti katasztrófa, mint például a mostanság nagyon is aktuális árvíz, és belvíz, esetén is biztonságban tudhatjuk a bizalmas információkat.
• A levelezőrendszer biztosítása: Olyan levelezőrendszer és online biztonsági megoldást részesítsenek előnyben a vállalkozások, amelyek segítenek csökkenteni a kéretlen levelek és további levélben érkező fenyegetettségek tömkelegét. A spammerek és az adathalászok ugyanis mindig valamilyen aktualitást választanak, hogy aztán valamelyik közösségi oldalakon szerezzék meg a sokat érő személyes adatokat.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.