Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ha 2001-ben helyezték volna üzembe, a világ második legerősebb számítógépe lett volna a múlt héten nagy csinnadrattával elindított magyar szuperkomputer, de ma már az első 500 közé sem fér be.
A KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetében található erőgép 128 darab, egyenként 4 magos processzorának teljesítménye a bejelentés szerint 6,5 teraflops, vagyis másodpercenként 6 és fél billió művelet. Molekuláris biológiai kutatások hatalmas adattömegeit elemzik vele.
Az 500-as toplistára kerüléshez a legutóbbi, 2009. novemberi statisztika szerint legalább 20 teraflops kellett. A mezőny érdekessége, hogy bár az első helyezett, a több mint 220 ezer processzormagot dolgoztató Jaguar az elképesztő 1759 teraflopsra képes, a századik már csak alig 48 teraflopson ketyeg. A világ félezer legerősebb számítógépéből 277 található az Egyesült Államokban, 45 az Egyesült Királyságban, 27 Németországban, ennél eggyel kevesebb Franciaországban, míg Kínában 21, Japánban pedig 16. A tennessebeli Oak Ridge National Laboratory számítógépközpontjában az első helyezetten kívül egyébként még két – a 16. és a 379. helyezett – szupermasina is dolgozik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.