A párt megtanít az élet értelmére, de mi lesz a jampecokkal?
A Nagy Imre elleni küzdelem és a fiatalok beléptetése a kommunista szervezetekbe – ez foglalkoztatta 1956 januárjában a hazai „ifjúságpolitika” irányítóit. A jampecok közé azonban nem mertek bemenni a KISZ elődjének, a DISZ-nek a helyi vezetői Sopronban. 56-os Mementó-sorozatunk újabb epizódja.
Az egyetemek és főiskolák DISZ-szervezeteinek munkájáról tárgyalt 1956. január 6-án a kommunista ifjúsági szervezet, a DISZ Központi Vezetősége (KV) – erről adott hírt másnap a Szabad Nép, a pártlap. A hivatalos klisészöveg mögött azonban komoly politikai konfliktusok rejtőztek, amelyek Nagy Imre 1956 elején félreszorított reformcsoportja és Rákosi Mátyás sztálinistái között feszültek. E konfliktusok 1956 januárjában a Szabad Nép „ifjúságpolitikai” cikkeiben érzékelhetők, ezért foglalkozunk most e témával Mementó-sorozatunkban.
A jobboldali elhajlók: Nagy Imre és a többiek
A KISZ elődje, a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) pártfeladatként azt kapta Rákosiéktól 1955 végén, hogy minél több fiatalt szervezzen be. Erről Feitl István és Ólmosi Zoltán írnak 1987-es, a DISZ és a KISZ dokumentumait közlő könyvükben. Az 1956 januári DISZ vezetőségi ülésen Gosztonyi János, a KV titkára elmondta: a Magyar Dolgozók Pártja, az akkori kommunista állampárt „harcának eredményeként megváltozott a felsőoktatás tartalma, a hallgatók származás szerinti összetétele”. Az egyetemi hallgatók 54 százaléka munkás- és „dolgozó paraszt” származású – hangoztatta Gosztonyi, hozzátéve: „Ugyanakkor „a jobboldali elhajlás jelentős károkat okozott felsőoktatási intézményeinkben is”.
Ezzel a DISZ-titkár Nagy Imrére utalt, akit ekkoriban bélyegeztek „jobboldali elhajlónak”. Nagyot 1953-ban, Sztálin halála után - szovjet nyomásra -, Rákosi ellensúlyozására nevezték ki kormányfőnek. Moszkvai támogatójának, Malenkovnak azonban 1955-ben távoznia kellett miniszterelnöki tisztségéből, ami után Rákosi azonnal lecsapott. A hazai pártvezér Nagy Imrét leváltatta a kormányfői posztról, és 1955. március 2-4. között a „jobboldali elhajlók” elleni párthatározatokat hozatott.
Feitl és Ólmosi szerint „ennek megfelelően a DISZ 1955 márciusától sajtóját, egész tevékenységét a baloldali fordulatra, a ’jobboldal’ elleni harcra hangolta át”. Gosztonyi János tehát a rákosista áramlatot szolgálta ki az ötvenes években.
Különösen a műszaki egyetemeken
A DISZ-titkár a Szabad Nép 1956. januári beszámolójában úgy fogalmazott, hogy „az egyetemi DISZ-szervezeteknek fel kell dolgozniok a Központi Vezetőség határozatait, s mindent meg kell tenniök, hogy – különösen a műszaki egyetemeken – alaposan megvitassák az MDP Központi Vezetőségének novemberi határozatait” – folytatta Gosztonyi.
Az 1956-os forradalom évében tehát a műegyetemekre már külön figyeltek, de hiába: az erjedés már megindult, és „Nagy Imre vonala” tovább élt. Mint ismeretes, 1956. október 23-án a műegyetemisták kezdik azt a békés felvonulást, amely végül a forradalomba torkollott.
A műegyetemisták ellenzékiségének okai nem annyira ismertek, de igen logikusak: míg az orvosi és bölcsészkarokra az ideológiailag megszűrt jelentkezőket vették fel az ötvenes években, az erőltetett iparosítás miatt a műegyetemekre sokkal színesebb háttérrel is be lehetett jutni - erről Frivaldszky János „Ötvenhat műegyetemistái” című, 2006-os könyvében írt részletesen.
Azért kerülhettek műszaki pályájára a vallásos, illetve a nem munkás-parasztszármazású fiatalok is, mert óriási igény volt a szakemberek iránt. A mérnökhiány csillapítására bevezették a szakérettségik rendszerét is, vagyis a középiskolákat is gyorstalpalókon végezhették a kiválasztottak. Ezek már ugyan munkás- és parasztgyerekek voltak többnyire, de a Műegyetemre bekerülve óriási hiányosságaik voltak. Frivaldszky szerint ezért tanulópárokba osztották őket, és az egyházi gimnáziumokból kikerült vagy a háború előtti elitcsaládokból származó, sokkal műveltebb „osztályidegenek” erős hatást gyakoroltak rájuk.
Pártunk megtanítja a fiatalokat az élet értelmére
A DISZ-vezetőség értekezletén azonban Gosztonyi János csak a párt szlogenjeit ismételgette, és így zárta beszédét: „Pártunk megtanítja a fiatalokat az élet értelmére, a szocializmus igazságára.” A pártszlogeneket nemcsak a kommunista ifjúsági vezetők szajkózták, hanem a Szabad Nép is.
A pártlap riporterei az 1956. január 19-ei kiadásban számoltak be soproni tapasztalataikról. Sokkoló élményben volt részük a városi pártbizottságon, ahol arról tájékoztatták őket, hogy „ma is sok a fegyelmezetlen, a tiszteletlen fiatal, nagyon sok van közöttük, aki nem érdeklődik az ország aktuális ügyei iránt, vagyis politikailag közömbös”. Mindez egy totalitárius diktatúrában valóban vészjósló volt, hiszen az ilyen, az élet teljességét szabályozni akaró politikai rendszerekben a nyílt ellenállásra általában nincs mód, a passzivitás ugyanakkor feltűnővé válik – tehetjük hozzá.
A Szabad Népe cikke a pártpropagandáról szólt: az ifjúság politikai nevelésére vonatkozó 1955. májusi MDP-határozatra hivatkoznak az újságírók, amikor ezt írják: „Azok a ’nyugtalanító tünetek’, amelyekre a Központi Vezetőség határozata hónapokkal ezelőtt utalt, valóban ma is megtalálhatók a soproni ifjúság körében.”
Miről szólt a párthatározat 1955-ben?
Feitl és Ólmosi könyvből kiderül, hogy az 1955. május 27-ei párthatározat kimondta: „Az ellenséges osztályok, s az imperializmus ideológiája, a burzsoá erkölcs és nézetek maradványai s a jobboldali elhajlás által felélénkített új burzsoá áramlatok (…) nem maradnak hatás nélkül ifjúságunk egy részére.”
„A jobboldali elhajlás súlyos károkat okozott az ifjúság nevelésében” – ezt a párthatározat állította, és 1956 januárjában ezt idézte Gosztonyi is. Az MDP Központi Vezetősége szerint „az ifjúság zöme, különösen a fiatalabb korosztályok, a népi demokrácia nagy vívmányait szinte ajándékként kapták. Nem ismerik a dolgozók múltbéli keserves életét és harcait, s ezért egy részük nem becsüli eléggé népi demokráciánk történelmi eredményeit, népünk áldozatos munkájának gyümölcseit. Ennek nyomán helyenként eredményeinek becsmérlése, anyagiasság és jogtalan követelőzés is tapasztalható.”
Az 55-ös párthatározat arról is szól: „Az ifjúság körében (…) helyenként politikai közönyösség, fegyelmezetlenség mutatkozik.” A Szabad Nép 1956 januárjában erre is hozza rögtön a szemléltető példát: a soproni DISZ-bizottság titkára szerint például a „mi fiataljaink el sem jönnek, ha azt a szót hallják, hogy politika”.
Ezzel szemben Jánosa Károly, a Közgazdasági Technikum negyedéves tanulója megjegyezte: „Azt mondják, hogy nem érdeklődünk a politika iránt, hogy nem vagyunk öntudatosak. Ez sértő. Igaz, ritkán megyünk el az előadásokra, de minek menjünk, ha egyszer a legtöbb olyan unalmas, hogy majd elalszunk.” „S ahány fiatallal beszéltünk Sopronban, mind ehhez hasonlót mondott” – írja a Szabad Nép.
Gyenge a munkafegyelem
Az 1955-ös központi párthatározat külön szólt a munkásfiatalokról: „A munkásifjúság egy részénél gyenge a munkafegyelem. Soraiban helyenként politikai közöny tapasztalható, nem ritka a cinizmus és a tiszteletlenség az idősebb dolgozók iránt.” A példát erre megint Sopronból hozza a Szabad Nép: a Soproni Vasöntöde két fiatal munkatársa fizetésnélküli szabadságot kért. „Zsebredugott kézzel, nyegle hangon tárgyaltak erről igazgatójukkal, művezetőjükkel s az idős munkásokkal. Kijelentették, hogy ha nem engedik el őket, akkor engedély nélkül mennek el. S amikor az igazgató azt mondta: ebben az esetben nem jöhetnek vissza, vállvonogatva felelték: - Akkor nem jövünk vissza. Majd elmegyünk máshova, emiatt ne fájjon senkinek a feje.”
És mi lesz a jampecokkal?
A Szabad Nép végül kitér a legnehezebb problémára: a lap szerint ugyanis „egyes rétegeken belül” megtalálható az elkülönülés. Sokan „azért nem mennek el a kultúrotthonba”, mert „a táncesteken jampecekbe ütköznek”.
De hogy vélekedik minderről az egyik legfontosabb személy, a városi DISZ-bizottság titkára? Ő csak annyit mondott a Szabad Népnek: „magam sem megyek közéjük”. „Ez a nézet persze nem viszi előbbre a Központi Vezetőség határozatának végrehajtását. Világos, hogy a DISZ-nek és a pártszervezeteknek azokkal a fiatalokkal is kell törődniök, akiknek nevelése ma még nehézséget okoz. Ki törődjék velük, ha a DISZ magukra hagyja, s ezzel elszigeteli őket?” – fogalmaznak a cikk szerzői.
A választ nem a hamarosan feloszlatott DISZ adta meg erre. Sok esetben a szovjet páncélosok törődtek a „jampecokkal” vagy a manapság annyit emlegetett „pesti srácokkal” – pár hónap múlva, 1956 októberében, novemberében. A forradalmárok és szabadságharcosok között ugyanis műegyetemisták és munkásfiatalok egyaránt nagy számban voltak.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Mementó: már 1941-ben tervgazdálkodásról és iparvárosokról beszéltek
Teleki Pál gróf a földreformról, az iparvárosok létrehozásáról és a tervgazdálkodásról beszélt 1941-ben. E fogalmak alatt nem ugyanazt értette Horthy miniszterelnöke, mint amit később Rákosi Mátyás vagy Kádár János. A tervgazdálkodásnak jobboldali előfutárai is voltak Magyarországon, még ha ezt csak átmenetileg képzelték is el.
Mementó 1950: Sztálin elvtárs és az ugor lószerszámok
Az ugor lószerszámok nevei megegyeznek a manysik rénszarvastenyésztéshez használt eszközeinek megnevezésével - állította egy szovjet professzor 1950-ben. Mementó-sorozatunkban az ugor őstörténetről szóló Szabad Nép-cikket vetjük össze a mai régészeti és nyelvészeti kutatások eredményeivel. Megnézzük azt is, honnan eredhet a magyar népnév.
Mementó ’56: nem akar intelligens paraszt lenni?
Mementó-sorozatunk 56-os epizódjaiban igyekszünk hónapról hónapra követni az 55 évvel ezelőtti eseményeket, folyamatokat. A forradalom évének januárját felidézve most még nem a nagypolitika eseményeivel foglalkozunk, hanem a Szabad Népnek írt panaszos levelekkel, amelyekből talán még egyértelműbben kitűnik a sztálinista rendszer abszurditása.
Mementó: a magyar citrom és a gyapot új hazája
Ki ne emlékezne a magyar filmtörténet alapművére, A tanúra, amikor Bástya elvtárs beleharap egy narancsnak nevezett citromba, és mindennek dacára ez az egyetlen alkalom, amikor Pelikán gátőrt mégiscsak elismerik, annyi ballépése után. A valóság időnként ennél is tragikusabb volt az ötvenes évek Magyarországán.
Mementó 1950: jön a Télapó, eltűnik a Mikulás
Mementó sorozatunkban ezúttal a Mikulás 60 évvel ezelőtti, átmeneti eltűnésének eredtünk nyomába. Sejtettük, hogy a fordulat évében, 1948-ban, a Rákosi-korszak kezdetén még nem merték volna a Szent Miklós püspökre emlékeztető szokást eltörölni, és szovjet mintára Télapókat erőltetni az óvodásokra, kisiskolásokra. 1949-ben is még Mikulás-vásárról írt a Szabad Nép, de aztán jött 1950.
