A Magyar Országos Levéltár munkatársa, Rehák Géza az IBUSZ Kádár-érabeli bécsi kirendeltségéről, annak életéről írt nemrégiben a Kommentár című folyóiratban. Rehák a Rounder és Sheperd jelenti Bécsből című írásában az IBUSZ és az állambiztonság kapcsolatát vizsgálta meg. A tanulmány elején rögtön kitért a szerző a két angol álnév jelentésére. Egyrészt az egyik ügynök álnevét egy másik „alias”-ból, a „Kör Péter”-ből származtatták, a másik a Sheperd viszont rossz angolsággal - hiszen a Shepherd lett volna helyes - a Pásztor Ferencné fedőnévre utalt. (Egyik név sem valódi tehát, hangsúlyozzuk.)

Rehák írásából kiderül, hogy Kör Péter és Pásztorné, azaz Rounder és Sheperd egymás alá-fölé voltak rendelve az IBUSZ bécsi kirendeltségén a hatvanas években. A páros azonban nem működött hatékonyan. Ahelyett, hogy használható információkat gyűjtöttek volna, érdektelen jelentéseket küldözgettek az osztrák-német üzletemberekkel szervezett találkozóikról, és legfőképpen: egymást próbálták befeketíteni állambiztonsági tartótisztjeik előtt.

Kör Péter irodavezető például – nem sejtve, hogy kollégája szintén az állambiztonságnak dolgozik – több jelentésben panaszkodott beosztottja szakmai alkalmatlansága, munkamorálja miatt. Szerinte ugyanis helyettese „szinte nyaralásnak veszi az egész kiküldetését”. Azt sem értette, „miért nyomják ennyire”, annak dacára, „hogy nem úgy dolgozik, mint kellene”.

Leleplezték egymást

A konfliktus időnként komikussá vált, amikor Pásztorné például megtalálta Kör Péternek a feljegyzéseit, amelyeket az irodavezető az íróasztalfiókjában felejtett. Így Rounder jelentését Sheperd is elolvasta. Méghozzá olyan jelentéseket is, amelyek éppen róla, azaz Pásztornéról szóltak. Amikor feljebbvalója visszatért budapesti útjáról, „mérgesen bement” Rounderhez és „megmondta neki, hogy füzetét, amelyben feljegyzései vannak, máskor ne hagyja el”.

Kép a bécsi Hofburgból - vonzó célpont volt a hatvanas években Ausztria fővárosa

hvg.hu

Azaz dekonspirálódott egymás előtt a két személy, és ezek után a munkájukat sem végezhették tovább. Hamarosan mindkettőjüket hazahívták, és alacsonyabb beosztásba helyezték őket.

Rounder végül disszidált

Ezzel azonban nem ért véget a történet. Kör Péter hamarosan Frankfurtba került, ahol egy harmadik ügynök beosztottja lett. Ez azért volt érdekes, mert az Arató, illetve Ararát fedőnéven jelentő harmadik személy is volt korábban Bécsben. Mielőtt Rounder bécsi kirendeltségvezető lett volna, Arató volt a főnöke az osztrák fővárosban. Vagyis Kör Péter Frankfurtban megint ennek az embernek lett a helyettese.

Ám végül Frankfurtban sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Rounder: egy idő után egyszerűen disszidált, méghozzá családjával együtt maradt külföldön.

Devizaéhség

Rehák mindennek kapcsán megállapítja: bár az uralkodó eszmevilág szerint a turizmus komoly veszélyeket tartogatott, a nemzetközi elszigeteltségből szabadulni igyekvő, hatalma megszilárdulásától fogva devizális gondokkal küszködő Kádár-rezsimnek szüksége volt az idegenforgalomra”.

A régi beidegződéseket azonban Rehák szerint nem volt könnyű egyik pillanatról a másikra áthangolni. Az idegenforgalom területén az IBUSZ állt a hálózati tevékenység centrumában 1949-től fogva. A kizárólagos jogokkal rendelkező állami monopolvállalat mint fedőszerv az ötvenes évek derekától, a nyugati nyitás felé tett első lépésektől értékelődött fel. 1964-től megalakult egy turisztikai főhivatal is, de az utazásszervezésben az IBUSZ maradt meghatározó szerepben, és persze az ehhez kapcsolódó állambiztonsági tevékenységben is.

Így aztán az IBUSZ-nál „kulcshelyeknek számítottak a ki- és beutazásokat intéző, nyugati turistákkal vagy tőkés országokba látogató magyarokkal érintkezést biztosító részlegek”. E pozíciók betöltése gyakran az operatív (titkosszolgálati) érdekeknek megfelelően történt, így a mostani történetben szereplő hálózati személyek is így kerültek Bécsbe. Rehák megemlíti, hogy Kör Péter nem egyszerű ügynök volt, hiszen ő egyenesen belügyes kapcsolatait használta fel arra, hogy az IBUSZ-hoz kerüljön. 1959-ben idegenvezetőként dolgozott a vállalatnál, majd hálózati foglalkoztatásáról az állambiztonság II/2. kémelhárító osztálya gondoskodott.

Pásztorné 1951 óta dolgozott az IBUSZ-nál

Pásztorné – akárcsak Kör Péter – több nyelvet beszélt, 1951-től dolgozott az IBUSZ idegenvezetőjeként, tolmácsaként. Belső elhárítási munkákon dolgozott, mielőtt Bécsbe került volna, 1955-56-ban például a beutazó „kapitalista turisták között végzett felderítő munkát”. Aztán legközelebb 1959-től került újra olyan pozícióba, hogy nyugatiakkal érintkezhessen. Mindketten a hatvanas években kerültek Bécsbe, de nem sokáig voltak ott, a már említett dekonspirálódás miatt.

Rehák végül megjegyzi, hogy a két hálózati személy tevékenysége korántsem volt túl hatékony. A jelentéseik gyanúsítgatásokban, semmitmondó fecsegésben, jobb esetben szakmai problémák felemlegetésében merültek ki. Mindez a hálózatot budapesti központjukból működtető operatív tisztek hathatós közreműködésével történt.

„Eközben azonban valami elsikkadt” – jegyzi meg Rehák. „Az IBUSZ-nak és bécsi kirendeltségének a magyar idegenforgalom érdekeit kellett volna szolgálnia. Az állambiztonsági szempontok érvényesítése a szakmai kiválasztást, a hivatali feladatok ellátását, a turizmus fejlődését, végsősoron az annyira óhajtott devizabevételek növelését hátráltatta. A rendszert nem az ellenséges erők döntötték meg, hanem saját szűklátókörűségével önmagát emésztette fel” – zárul Rehák tanulmánya.