szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A konzolok királya a Sony PlayStation első és második generációs verziója, mindkettő százmilliós eladás fölött teljesített.

Nem sok kell(ett volna) hozzá, hogy az otthoni konzolok történetében először a Nintendo is megugorja a 100 milliós lécet, a Wii ugyanis már 99 millió 400 ezer példányban kelt el. A maradék 600 ezerre ugyanakkor nem biztos, hogy összejön, hiszen a Wii már kifutó modell, legutóbbi héten már csak alig 25 ezret adtak el belőle.
©
A Statista által készített grafikonon jól lászik, hogy a PlayStation 1, 2, valamint a Wii után viszonylag nagy szakadék van, az aktuális generáció gépei - az Xbox 360 és a PS3 - 73-76 millió környékénél járnak. Tekintve, hogy várhatóan még idén megjelenik mindkét gép utódja - a PlayStation 4-et már be is jelentették, az új Xbox-ról még csak pletykák szólnak -, nem biztos, hogy valaha is eljutnak a 100 milliós lélektani határ közelébe.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Baj van a Twitter új funkciójával: nem tűnnek el a 24 óra után az eltűnős bejegyzések

Baj van a Twitter új funkciójával: nem tűnnek el a 24 óra után az eltűnős bejegyzések

Lovagi címet kaphat Lewis Hamilton

Lovagi címet kaphat Lewis Hamilton

100 millió követő 1,5 év alatt – megvan az álomrekordot elérő első TikTok-felhasználó

100 millió követő 1,5 év alatt – megvan az álomrekordot elérő első TikTok-felhasználó