Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A kormány tegnapi, pénztárgépekkel kapcsolatos bejelentésére az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége is reagált. Az érdekvédelmi szervezet szerint a globális chiphiány és a rövid határidő jelentősen megemelheti az eredetileg kalkulált árat, így előfordulhat, hogy a támogatás százalékosan jóval kevesebbet ér majd, mint amennyivel a kormányzat számol.
A határidő kapcsán Laufer Tamás elnök elmondta, hogy továbbra is az év végi határidőt tartja biztosan teljesíthetőnek, mert a tömeges megrendelések miatt jelenleg globális chiphiány lassíthatja a beruházásokat. Emellett a túl rövid határidő miatt jelentős áremelkedésre is számít a szakember, szerinte a korábban kalkulált 70 000 forintos pénztárgépenkénti ár a túlfeszített ütemezés okozta piaci nyomás miatt akár megduplázódhat.
A Magyarországon üzemelő mintegy 250 000 pénztárgépből az IVSZ számításai szerint legalább a 80 százalékát kell az új előírások miatt lecserélni.
A csütörtöki bejelentés szerint az állam 50 ezer forint támogatást ad a pénztárgépek cseréjéhez az arra jogosult vállalkozóknak.Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.