Búcsút inthetünk a szolgáltatási színvonal eddig tapasztalt folyamatos emelésének – véli Laufer Tamás, aki az Origónak azt mondta: a távközlési cégek a szabad forrásaikból fejlesztenek, és ezek a lehetőségek mostantól nagyon beszűkültek. "Máshol fognak bővíteni, nem hozzánk jönnek a fejlesztési pénzek. Késve fognak ideérni a modern technológiák."
A szakember szerint a szolgáltatások minősége mellett más területen is érezhetjük majd a kormányzat szektorellenes lépéseinek hatását. A mobilkészülékek árát ugyanis "a szolgáltatók részben meghitelezik az előfizetőknek, és ha nincs erre forrás, akkor ezek a lehetőségek is beszűkülnek. Az okostelefonok egyszerűen drágábbak lesznek" – mondta az Origónak az IVSZ elnöke.Drágábbak lesznek Magyarországon a mobilok
A telefonadó miatt jutunk hozzá drágábban a mobilkészülékekhez – mondta az Origónak adott interjújában Laufer Tamás. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke szerint a szektorban a bizalom elveszett, és egyértelműen versenyhátrányba kerül az ország.
2061-ig meghosszabbította Garancsi István soproni kaszinójának koncesszióját az SZTFH
Százmillió forint feletti megtakarítással költözik ki a Sándor-palotából Sulyok Tamás
Magyar Péter korábbi kijelentése ellenére mégis átveheti az állam Balásy Gyula cégeit
Puskás Öcsitől a Kincsem lóig: mindig lesz valaki, akinek nem tetszenek
Százmilliókért árulják Magyar Péter és Varga Judit egykori közös, CSOK-os balatonhenyei házát
Ellopták az Asszonysutyorgó Facebook-csoportot
Az új admin egy marokkói arab férfi, aki a csoportot nyilvánosra állította.