Így már az androidosok is biztos időben kelnek fel az ágyból
Az iPhone-osok után most már az androidosoknak is elérhető olyan ingyenes alkalmazás, amellyel az ébresztőt csak akkor tudjuk kikapcsolni, ha sétálunk egyet a lakásban.
Az app olyan lehetőséget is kínál, hogy a telefon rázásával állíthatjuk le az ébresztőt, de ez nem mindig hatásos, a sétálós megoldás annál inkább. Ehhez mindössze be kell állítani az ébresztés(ek) idejét, valamint kipipálni az Evil Mode és az Alarm in Silent Mode funkciókat, ezzel megszűnik a Szundi gomb lehetősége, illetve akkor is ébreszt a telefon, ha lenémítva hagytuk éjszaka. Ezután már csak meg kell adni, hogy hány lépés után álljon le az ébresztés (mi legalább tízet javaslunk), illetve milyen határozott lépésekre legyen érzékeny az app, amit szintén érdemes erős fokozatra állítani, nehogy álmos csoszogással csapjuk be mobilunkat és magunkat.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.