Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Érdekes jogi kérdés került terítékre egy különös „önfénykép” kapcsán.
A történet három évvel ezelőtt kezdődött, amikor David Slater fotós kezéből kiragadta a fényképezőgépet egy makákó. Vizsgálgatta a Canon DSLR gépet, majd többször megnyomva az exponáló gombot, szelfiket készített magáról (bár akkoriban még ezt a szót nem is ismerték).
A képek egyike felkerült a Wikimediára, a több mint 22 millió „royalty-free” fotó közé, és mint Wikimedia Commons képet tetszés szerint használhatja bárki.
Amikor Slater észrevette a fényképet, kérte a Wikimediát, vegyék le, mert szerzői jogokat sértenek vele. A Wikimedia azonban megtagadta a kérést, arra hivatkozva, hogy mivel a fotót nem ember készítette, nem vonatkozhatnak rá az „emberi” szerzői jogok.
Slater szerint viszont nem áll helyt az érvelés, hiszen attól, hogy a majom nyomta meg az exponáló gombot, még az övé (mármint Slateré) a fénykép joga, hiszen övé a készülék, s valamennyi feltételt ő teremtett meg a fotó elkészüléséhez. A fotós nehezményezte, hogy bárki nagyfelbontásban is letöltheti a képet.
Bár még nem döntötte el, hogy valóban jogi úton lép-e fel a Wikimedia ellen, már egy ügyvéddel felvette a kapcsolatot az Egyesült Államokban. A Wikimedia az ügy kapcsán nyilvánosságra hozta, hogy több mint 2 év alatt mindössze 58-szor keresték meg képeltávolítás ügyében, s a kérések körülbelül 40 százaléka volt indokolt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.