A Dolby szót hallva elsősorban a hangrendszerekre gondolunk, legújabb projektje azonban az IMAX-szal kíván versenyezni.
hvg.hu
A Dolby új projektje ezúttal nem a hangrendszerekkel, hangtechnológiákkal van összefüggésben, a filmszínházak világába szeretne betörni a Dolby Cinema.
Amellett persze, hogy az újdonságban fontos szerepet kap továbbra is a Dolby Atmos hangtechnológia, az óriási kijelzőn a Dolby Vision technológia segítségével jellenek majd meg a filmek. A nagy dinamikatartományú (HDR) videókat fogják kombinálni valamivel, de hogy pontosan miről is van szó, arról a cég egyelőre nem akart beszélni.
A HDR videóknál óriási különbség van a legsötétebb és a legvilágosabb részek között, így a fényeket és az árnyékokat éppen úgy láthatják majd a nézők, mint a valóságban. A Dolby azt állítja, hogy az új rendszer kontrasztaránya messze felülmúlja azt, amit bármilyen jelenlegi képtechnológia produkál.
Dolby
A cég jelenleg tárgyalásokat folytat a filmszínházak tulajdonosaival és a hollywoodi stúdiókkal, ugyanis az új technológiás moziélmény számára át kell alakítani a filmszínházakat, és persze a filmeknél is rengeteg utómunkára lesz szükség ahhoz, hogy Dolby Vision kompatibilisek legyenek.
Sok embert kell még meggyőzni arról, hogy a technológia tényleg életképes és versenyezhet az IMAX-szal.
Az első Dolby Cinema Eindhoverben nyílik, bár – állítja az engadget – az igazi Dolby Vision technológia csak később mutatkozik itt be, addig 4K lézerprojektorokat használnak. A The Hollywood Reporter szerint a Disney készíthet elsőként filmet az új technológiával, és a Star Wars VII lehet az egyik jelölt.
Arról egyelőre nem tudni, mennyibe fognak kerülni a jegyek ezekre a lélegzetelállító filmekre, mindenesetre a holland filmszínház-tulajdonosok úgy saccolják, hogy a normál ár másfélszeresére kell számítani.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.