„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A piaci riválisok termékeinél 30-50 százalékkal olcsóbb okoszár tervét osztotta meg a Sony egy Kickstarterhez hasonló kínai oldalon.
Buta és drága okosórája után egy Kickstarterhez hasonló kínai oldalon újabb tervét osztotta meg a közönséggel a Sony fejlesztő csapata. Ezúttal olyan okoszárat próbálnak összehozni, amellyel telefonon keresztül könnyedén engedhetjük be lakásunkba bármelyik ismerősünket, anélkül, hogy kulcs lenne nála. A gyakorlatban így működik.
A Qrio Smart Lock ötlete nem éppen újdonság, a legjobb okoszárakról készített cikkünkben is bemutatott August és Goji is képes erre, de a Sony nem is tudásban, hanem árban kel versenyre velük: mindössze 30 ezer forintba kerülne, míg az August 45, a Goji pedig 60 ezer forintot kóstál.
Ha ez érdekes volt, hasonlókért lájkolja a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.