Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Soha olyan figyelem nem irányult az Apple biztonsági és adatvédelmi törekvéseire, mint ezekben a napokban, talán ezért is figyeltek fel az újabb operációsrendszer-frissítés egy érdekességére.
Óriási médiaérdeklődés kíséri az Apple kontra FBI iPhone-feltörési ügyet (a témáról többek között ebben a cikkünkben olvashatnak), és ezzel párhuzamosan nagyobb figyelmet kapnak az almás cég egyéb, adatvédelemmel kapcsolatos törekvései is.
Ezek közé tartozik az is, hívta fel a figyelmet a 9to5Mac egy Reddit-felhasználóra hivatkozva, hogy a jelenleg beta 5 fázisában lévő iOS 9.3 jelezni fogja az eszközön, ha annak használatát a munkaadó követi. Ez a követés egyébként az MDM-en (Mobile Device Management) keresztül valósulhat meg, és bár egy céges telefon esetében a munkavállalók tisztában lehetnek azzal, hogy a munkaadójuk figyelheti telefonjuk használatát, eddig erről konkrétan nem volt semmiféle felvilágosítás, legalábbis az eszközön.
Az iOS 9.3-nál viszont mind a Beállítások/Általános/Info alatt, mind a zárolt képernyőn meg fog jelenni ilyen esetben a figyelmeztetés: ezt az iPhone-t a munkahely menedzseli. A készülékről informáló oldalon még az is látható lesz, hogy ezt milyen módon teszi, például hogy figyeli az internetes adatforgalmat.
Az iOS 9.3 állítólag március végén gördül ki, és mivel az Apple március 21-re tervezi a 4”-es iPhone SE és a 9,7”-es iPad Pro bemutatását, könnyen elképzelhető, hogy ezekkel együtt jön majd ki az iOS 9.3 is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Nem várta meg a két ország közötti megállapodásra kitűzött július 21-i határidőt Donald Trump, új vámokat jelentett be Kanadával szemben.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.